Rekordszámú pálinka versenyez a fődíjakért a Gyulai Pálinkafesztiválon

majort
2024. 05. 02., cs – 10:22

2024-ben újra megrendezik a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómia eseményét, a Gyulai Pálinkafesztivált. Az elmúlt évektől eltérően most nem szeptemberben, hanem hamarabb, 2024. május 17-19. között kerül megrendezésre. Az igazi hungarikumnak számító pálinkáé a főszerep Gyula belvárosában, a sok más rendezvénysorozatnak is otthont adó Várkertben várja érdeklődőit.

Rekordszámú nevezés érkezett a Gyulai Pálinkafesztiválon belül meghirdetett Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre. A díjakat május 18-án osztják ki, közölték a szervezők az MTI-vel.

Idén 1353 minta érkezett, szemben a tavalyi 1178-cal. A nevezők jelentős része évek óta visszatérő versenyző, de kiemelkedően sokan most először jelentkeztek – mondta el Varga-Bora Tímea.

A legtöbb, 219 párlat idén a szőlő és szőlőeredetű termékekből érkezett. Az év gyümölcséből, a birsből 97 mintát küldtek be. Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.

A beküldött tételeket 23 tagú, elismert hazai és nemzetközi bírálókból álló zsűri értékelte április elején. Megvizsgálták, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást is pontozták – ismertette Varga-Bora Tímea.

A versenyen idén is a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét jutalmazzák. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.

Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd.

A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat kiállító partnerként vesz részt a rendezvényen, ahol termelőink és a Hálózat munkatársai várják a látogatókat.

 

Forrás: Sokszínű Vidék
Fotó: facebook.com/palinkafesztivalgyula