Mind az Európai Unióban, mind hazánkban napjaink egyik legaktuálisabb, legvitatottabb témája a genetikailag módosított növények kérdésköre. Ebben a cikkben nem kívánok igazságot tenni a vitázó felek, a növényi géntechnológia pártolói és ellenzői között. Csupán arra vállalkozom, hogy a nemzetközi és a hazai tudományos szakirodalom alapján bemutassam a genetikailag módosított növényekkel kapcsolatos jogi szabályozást.
A genetikai módosítások, és a genetikailag módosított szervezetek (GMO) által termelt anyagok az élet számos területén megjelennek, és forradalmi változásokat eredményezhetnek. A génsebészet segítségével a tudósok képesek megkerülni a természetes genetikai határokat és olyan új tulajdonságokkal ruházzák fel haszonnövényeinket, amelyek a hagyományos növénynemesítés módszereivel elképzelhetetlenek.
Hihetetlen gyors a fejlődés a gazdasági jelentőségű génmódosított növényfajták előállításában és termesztési területük növekedésében. 2008-ban 125 millió hektáron, 25 országban termeltek GM növényeket. A világon nyolc országban vetettek egy millió hektár felett génmódosított fajtákat vagy hibrideket. Ezek közül kiemelkedik az USA 60 millió hektárral, mely a termőterületének több mint 50 %-a. Az USA-t Argentína (21 millió ha), Brazília (15,8 millió ha), Kanada (7,6 millió ha), India (7,6 millió ha), Kína (3,8 millió ha), Paraguay (2,7 millió ha) és Dél-Afrika (1,8 millió hektár) követi. ( Clive James 2009) Hozzá kell auzonban azt is tenni, hogy bár a számok nagynak tűnnek, a világ, vagy az Európai Unió összes termőterületének még ma is csak a töredékén folyik GMO termesztés.
Hazánk területén jelenleg is több szántóföldi kísérlet folyik génmódosított növényekkel. Magyarország – környezeti kockázatokra hivatkozva – 2005. január 20. óta átmeneti moratóriumot tart fenn az EU-ban eddig egyetlen köztermesztésre engedélyezett, ún. MON810 kódjelű, kukoricamollyal szemben ellenálló GM-kukoricával szemben. Emiatt a magyar gazdák nem termeszthetik a fajtát mindaddig, amíg a moratórium feloldásra nem kerül. Amennyiben az EU elrendeli a tilalom hatályon kívül helyezését, hazánknak biztosítania kell a hagyományos-, öko- és GM növények egyidejű termeszthetőségét (koegzisztencia). A következmények ismeretlensége, illetve a bizonytalanságok miatt ezen a területen különösen nagy felelősség hárul a törvényi szabályozásra, hiszen a tudományosan még nem teljesen ismert veszélyek megelőzésére kell jogi garanciákat teremteni. Hazánkban 2006-ban megszületett az erre a területre vonatkozó jogi szabályozás, amely a legszigorúbbak közé tartozik az Unióban. A termesztési tilalom miatt azonban egyelőre nem derült ki, mennyire alkalmazható a gyakorlatban, vagy hogy hatékonyan kezeli-e a koegzisztenciával kapcsolatos kérdéseket.
A genetikai módosítás jogi szabályozásával több nemzetközi egyezmény, uniós és nemzeti jogszabály foglalkozik. Az Európai Unióban az első irányelv (90/220/EGK) 1990-ben született meg, és a genetikailag módosított szervezetek környezetbe történő kibocsátását szabályozta. Az irányelv a genetikailag módosított szervezetekre vonatkozóan előzetes engedélyezési eljárást vezetett be. Előírta, hogy bármely GMO környezetbe történő kibocsátását, illetve forgalomba hozatalát megelőzően környezeti kockázatértékelésre van szükség. Azóta az Unióban számos rendelet, irányelv, egyéb jogszabály és útmutató született a géntechnológiai tevékenység szabályozására, melyek részletes ismertetésére nem térek ki. A legfőbb területeket, jól meghatározza az élelmiszerekkel, a takarmányokkal foglalkozó rendelet (1829/2003/EK rendelet), a nyomonkövethetőségről, címkézésről szóló rendelet (1830/2003/ EK rendelet) és az országhatáron történő átvitelről szóló rendelet (1946/2003/EK rendelet) valamint a kísérletezés és köztermesztés engedélyezését is lefedő 2001/18 EK irányelv. Minden az EU-ban hatályban lévő jogszabály szem előtt tartja a következő alapelveket: elővigyázatosság elvének alkalmazása, kockázat értékelés, választás szabadsága, nyomonkövethetőség, nyilvánosság és a tudomány fejlődése. A nemzetközi egyezmények közül kiemelendő a Biológiai Sokféleség Egyezmény, annak Cartagena Jegyzőkönyve és az Aarhusi Egyezmény.
A genetikailag módosított szervezetek jogi szabályozásának kezdetén, a kilencvenes évek elején, a lakosság egészségének és a környezet védelmének magas fokú biztosítása mellett a biotechnológiai piac egységes követelményeinek megteremtése szerepelt elsődleges célként. Ahogy a GMO-k bekerültek a mezőgazdasági termelésbe és a táplálkozási láncba, az EU felismerte, hogy a teljes rendszert felül kell vizsgálnia, valamint a vonatkozó jogszabályokat ki kell egészítenie a GM-élelmiszerekre, takarmányokra, vetőmagokra és más egyéb termékekre vonatkozó speciális előírásokkal. A jogszabályi felülvizsgálatra vonatkozó döntéshez mindemellett nagyban hozzájárult, hogy az Unióban 1998. óta felfüggesztésre kerültek az engedélyezési eljárások, mert a tagállamok közül többen úgy gondolták, hogy a GMO-k rövid- és hosszú távú környezeti, illetve egészségkárosító hatásai még nem tisztázottak, illetve a jogszabályok nem tették lehetővé a szükséges vizsgálatok lefolytatását. Ennek eredményeként született meg több éves vita után a jelentős szigorításokat tartalmazó 2001/18/EK irányelv, később pedig a GM élelmiszerekre és takarmányokra, valamint a jelölésre és nyomon követésre vonatkozó rendeletek. Kutatásom során a 2001/18/EK irányelvben megfogalmazott szabályokat és a gyakorlatban fellépő problémákat vettettem össze. Vázoltam a jogi szabályozás legaktuálisabb problémaköreit, melyek az alábbiak: USA-EU WTO (Világ Kereskedelmi Szervezet) vita, EFSA (Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal) és a tagállamok közötti tudományos nézeteltérések és a kompromisszumkereső párbeszéd hiánya, hosszadalmas engedélyezési eljárások, jelenlegi jogi eljárások általános végrehajtásának javítása, moratóriumok kérdése, együtt-termeszés megvalósíthatósága, tudományosan megalapozott kockázatértékelés, hosszú távú hatások megfelelő kivizsgálása, közvélemény tájékoztatása és bevonása a döntéshozatalba.
A szakirodalmat olvasva megállapítható, hogy sok egyéb probléma is felmerül attól függően, hogy a növényi géntechnológiát pártoló, vagy ellenző szerző foglalkozik a kérdéssel. Én az állampolgárokat érintő szabályozásokat emeltem ki a dolgozatomban. Több olyan szakembert is megkerestem, akik ezzel a területtel foglalkoznak, és figyelembe vettem az ajánlásaikat, tapasztalataikat.
Magyarországgal kapcsolatban elmondható, hogy GMO kérdéskörben az Európai Unió tagállamaként a közös uniós jogszabályokat kell átültetnie, alkalmaznia és betartatnia saját területén. Nagyon szűk az a mozgástér, ahol saját hatáskörben alkothat szabályokat. Ilyen például a kísérletek engedélyezése, vagy az együtt-termesztés kérdésköre. A GM termékek (pl. élelmiszer, takarmány) vagy a köztermesztés engedélyezéséről azonban nem dönthetünk magunk, a határozatok közösségi szinten születnek. Ugyanakkor az uniós szintű döntéshozatal során is figyelembe kell venni, hogy Magyarország elhelyezkedését tekintve a Pannon Biogeográfiai régióban található, mely kivételes helyzetbe helyezi az országunkat. Több természetvédelemmel kapcsolatos problémakör az adott ország sajátosságaira épül, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni semmilyen döntési mechanizmus során. A magyar nemzeti stratégiát jól jellemzi az összes parlamenti párt által támogatott és elfogadott 53/2006. (XI. 29.) OGY határozat.
Zárásként pedig felhívnám a figyelmet az elővigyázatosság elvére, melyet minden GMO engedélyezésre vonatkozó döntés meghozatala során szem előtt kell tartani. Vigyáznunk kell gazdag természeti kincseinkre, meg kell őrizni és óvni azokat.
Kulcsszavak: GMO, jogi szabályozás, növényi géntechnológia
|
