Az elmúlt hetekben zajlott és zajlik a KAP társadalmi vitája. Ma már olvasható az összegzés is, amely a viták alapján született. Az elkészített összegzés valószínűleg korrekt feldolgozása a kérdőívre adott válaszoknak, éppen ezért ezt tudomásul is lehet venni. Ha viszont nem csupán a feltett kérdések alapján vetjük fel a KAP jövőjével kapcsolatosan a gondolatokat, akkor más aspektusok is fontossá válhatnak.
1. Közismert, hogy az EU-s csatlakozási tárgyalásokat az ágazatot érintően a Nemzeti Agrárprogram (NAP) alapján folytatták le. Nem feltétlenül biztos, hogy a KAP vitája kapcsán kiadott kérdőívre a NAP ismeretében születtek a válaszok. Ha pedig ez lehetséges, akkor felmerül az a kérdés, hogy ezek szerint az adott válaszokhoz, esetleg az összegzéshez kell-e módosítani a Nemzeti Agrárprogramot? Véleményem szerint nem. Pontosan a fordítottját javasolnám, ha rajtam állna! Ha viszont kiderülne, hogy a NAP-ot célszerű módosítani, mert a hosszú távú céljainkat már akadályozza, vagy kevésbé szolgálja, akkor ezt a feladatot is el kell látnunk, de ez nem derülhetett ki néhány száz kérdőívre adott válaszból.
2. 1996-ban két fontos dokumentum született: a Cork-i Nyilatkozat és a Vidéki Térségek Európai Kartája ajánlás. Ezek a dokumentumok adják az alapját ma is a vidékfejlesztésnek. Korábban nálunk évtizedeken keresztül az a nézet uralkodott, hogy a „mezőgazdaságon keresztül kell a vidéket fejleszteni”. Ez a nézet akkor „fejlődött” ki, amikor a mezőgazdaság a nagyüzemekre épült, a vidéki munkaerő zömét az ipar tudta foglalkoztatni. (A közel 4 millió foglalkoztatottból 570 ezer főt foglalkoztatott csupán a mezőgazdaság.) A 20 évvel ezelőtt bekövetkezett változás, miszerint 1 millió ipari foglalkoztatott visszaszorult a mezőgazdaságba, 300 ezer főt küldtek el a mezőgazdasági nagyüzemek és 200 ezer fő hagyta el a „háztáji” gazdasági termelést, alapvetően módosított a korábbi helyzeten. Másrészt a mezőgazdasági termelés is jelentősen, 35%-al visszaesett.
3. A 20 év óta tartó agrárválság, amely a mezőgazdasági termelés visszaeséséből és a vidéket sújtó szociális feszültségből adódott feloldása, vagy megoldása nélkül nem lehet perspektivikus jövőt adni sem egy ágazatnak, sem a vidéki térségeknek.
4. A CORK-i NYILATKOZATBAN olvasható: „A fenntartható fejlődést a legelső helyre kell állítani az Európai Unió problémái között, és ennek olyan meghatározó alapelvvé kell válnia, amely a vidékre vonatkozó minden politika alátámasztását szolgálja a közeli jövőben és az Unió kibővítése után is. A fenntartható fejlődés alapelve arra irányul, hogy megfordítsa az elvándorlást, szembeszálljon a szegénységgel, serkentve a foglalkoztatást és az esélyegyenlőséget és, hogy kellő választ adjon a jobb minőség, az egészségügy, a biztonság, a személyiségfejlesztés és a pihenés iránti növekvő igényekre, és, hogy hozzájáruljon a vidéki jólét növeléséhez. Azt az igényt, hogy a vidéki környezet minőségét megőrizzük és fejlesszük, be kell építeni minden olyan közösségi politikába, amely kapcsolatban van a vidékfejlesztéssel. Jobb egyensúlyt kell kialakítani a vidéki és városi térségek között, a közkiadások, az infrastrukturális beruházások, az oktatási, egészségügyi és hírközlési szolgáltatások vonatkozásában. A rendelkezésre álló erőforrások növekvő hányadát kell a vidékfejlesztésre és a környezeti célok elérésére fordítani.” (CORK-i NYILATKOZAT 1996) Minden józanul gondolkodó belátja, beláthatja, hogy ezeket a tennivalókat nem szabad, nem lehet egy ágazat, a mezőgazdaság nyakába varrni. Az is igaz, hogy a vidéki térségekben nem lehet a mezőgazdaságtól függetlenül sem megoldani!
5. Nagy érdem, hogy 1996-ban az akkori kormányzat élére állt a Nemzeti Agrárprogram kialakításának és ebben a politikai, valamint a szakmai szervezetek és a civil szereplők, az érdekképviseletek partnerek voltak. Az elmúlt években hatalmas lépések történtek a vidékfejlesztés terén, de mindenki tudja, hogy nincs nemzeti vidékfejlesztési stratégia. Szinte valamennyi 5000 lélekszám alatti település (kivéve a Budapesti Agglomeráció településeit) a LEADER akciócsoportok tagja, tehát a vidéki térségeket ez a mozgalom szinte teljesen lefedte. Az EU-val történt megállapodás értelmében a III Tengely és a IV Tengely forrásai adottak, ennek jelentős hányada pályázatokkal lefedésre került. Azt soha senki nem vonta kétségbe, hogy a III Tengely intézkedései szolgálják a vidék fejlesztését. Azt is minden érintett elismeri, hogy a közösségek fejlesztése nélkül nincs életképes vidék, erre a IV Tengely forrásai szolgálhatnak alapul. Ha viszont azt kérdezzük meg magunktól, hogy a Tengelyek (I, II, III, IV) forrásai felhasználása automatikusan adják-e a vidék összehangolt fejlesztését, akkor erre az a válasz adható, hogy nem tudjuk. A mezőgazdaság- és a vidék összehangolt fejlesztése nem valósítható meg csupán az által, hogy egymás mellett forrásokat biztosítunk a mezőgazdaság fejlesztését és a vidék fejlesztését ellátó tengelyekre. Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia hiányában hatékony vidékfejlesztés, vagy hatékony mezőgazdaság fejlesztés tehát nem valósítható meg.
6. Az idei tavaszi belvíz és árvízhelyzete azt jelzik, hogy nem tehetjük tovább a korábbi gyakorlatot: elvonult az ár, kijavítjuk a töltéseket és várjuk a következő áradást! Az árvíz és az aszály egymást kiegészítő helyzeteit együttesen kell kezelni. Az édesvizet kell hasznosítani. Ehhez fel kell fogni, tárolni kell, hogy hasznosíthassuk! Érinti ez a mezőgazdaságot? Igen. Érinti ez a vidéket? Igen. Akár a mezőgazdaság, akár a vidék önmaga képes az árvíz és az aszály ügyét komplex módon „hasznosítani”? Nem. A társadalom képes az árvíz és az aszály ügyét a vidéktől függetlenül megoldani? Nem. Ha tovább gondoljuk ezzel a néhány kérdéssel, néhány jelenség kapcsán sikerült érzékeltetni, hogy a társadalom érdekében is miért lenne szükség a Nemzeti Vidékpolitika kialakítására. Hiszen társadalmi összefogás szükséges mindazon kérdésben, amelyben egy-egy ágazat, vagy egy-egy térség nem tudja problémáit komplex módon megoldani.
7. Válaszút előtt, nagy kihívások előtt áll az Európai Únió. A KAP jövőjét érintő társadalmi vitában nem egy ágazat (a mezőgazdaság), hanem az EU fejlődése kell, hogy a középpontban álljon. A gazdasági centrum és a periféria, a város és a vidék összehangolt fejlődése a fő kérdés. Természetesen lehetséges ezt úgy is beállítani, hogy „milyen legyen a mezőgazdaság támogatása”, csak ez semmiképp sem 21. századi gondolkodásra vall! A hatvanas években egyetemi tanulmányaimban kollokviumi tétel volt: A város és a falu antagonisztikus ellentéte. Jó lenne ezen a hibás gondolkodáson változtatni!
1998 tavaszán Nagykőrösön egy lakossági fórumon vehettem részt. Az egyik gazdálkodó felvetette, hogy mi az a vidékfejlesztés, miért beszélünk mi vidékfejlesztésről, adjuk oda a pénzt a gazdáknak, majd ők fejlesztik a gazdaságot. Hivatkoztam egyetemi oktatási tevékenységemre és a következőket mondtam el: „Maguk itt nagykőrösi gazdák a napi munkájukon keresztül érzik, de minden biciklis aki erre biciklizik megtapasztalhatja, hogy homokos talajon kerekes járművel közlekedni nehezebb, mint betonúton. Azt szoktam mondani hallgatóimnak, hogy a beton úton a gördülési ellenállás 98 N/t, addig homokon 2500 N/t. Azaz huszonötször akkora az ellenállása a homoknak, mint a beton útnak. Nézzék meg nyugaton, szinte valamennyi út, még a mezőgazdasági táblák között is betonút. Az ottani gazdák huszonötször kisebb vonóerőt kell, hogy fordítsanak a termény beszállításához, mint Nagykőrös határában élők. A földút betonúttá alakítása beruházását viszont nem szabadna a gazdák nyakába varrni. Pedig a gazdák termelésének versenyképességét lehetne az útépítéssel fokozni, és ezáltal lehetne a vidék fejlesztésével, a mezőgazdasági termelés versenyképességét is fokozni.” Egyetértettünk!
Gödöllő, 2010. 06. 25.
Dr. Nacsa János
|
