Harkály Ház: kapu a Mátra kincseihez

Nyár végén átadták a Mátra legújabb látogatóközpontját. A természeti értékekben gazdag tájegységen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság lát el természetvédelmi kezelési feladatokat. A pályázat megvalósításával a tájegység korábbi irodája alakult át és került bővítésre. A korszerű iroda mellé egy természetvédelmi, oktató- és látogatóközpontot hoztak létre. A fejlesztés fő célja volt, hogy a Mátra természeti értékeit, védett és Natura 2000 területeit, jellegzetes élőhelyeit, növény- és állatfajait bemutassa, valamint a természetvédelem fenntartási feladatait és az egyes élőhelyek kezelését megismertesse.

A beltéri állandó kiállítás mellett a projekt keretében megvalósult egy, a Harkály Ház udvaráról a Sás-tó irányába induló új tanösvény kialakítása, amely a Cincér tanösvény nevet kapta. Egy másik tanösvényt, a Sár-hegyit pedig felújították és meghosszabbíthatták Mandula tanösvény néven.

Az átadó és megnyitó ünnepségen Dr. Rácz András az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója üdvözölte a beruházást és adta át a látogatóközpontot az érdeklődőknek.

A látogatóközpont szeretettel várja a Mátrába utazókat, diákokat, csoportokat. Az épületben interaktív kiállítás keretében mutatják be a Mátra élővilágát, emellett pedig környezeti nevelési programok keretében igyekeznek elsősorban a gyerekek számára közelebb vinni a Mátra természeti kincseit. Nemcsak makettek, terepasztalok, diorámák és modellek állnak a vendégek rendelkezésére, de interaktív feladatlapok, multimédiás eszközök, érintőképernyős terminálok is. Környezet- és természetvédelmi foglalkozásokra is alkalmas a térség iskoláinak igényei szerint.

A Harkály házhoz egy Sástóra vezető tanösvényt is kapcsolódik, mely önállóan, de előre meghirdetett időpontban, szakvezetéssel is bejárható.

Forrás: ifj. Jámbor Dénes, Heves megyei területi felelős