Bemutatkozik Monostorapáti: egy falu saját bormárkával

Rendhagyó módon volt lehetőségem találkozni Monostorapáti település fejlesztéseivel. A község polgármesterével a cikk elkészítése érdekében személyesen találkoztam szolgálati otthonánál (erdészház), ahova a hóhelyzetnek köszönhetően lovas szánnal tudtam elmenni, hogy találkozzam Takács Péterrel, aki egyúttal az erdészet helyi vezetője is.

A község új, Trianon kapcsán bemutatott és a település nevéről elnevezett borfajtával büszkélkedhet, amiről örömmel mesélt a településvezető. Elmondta, hogy a június 4-i ünnepségek elhalasztásával ősz elején emléktáblát helyeztek el, majd egyesével megkondították az összetartozás harangját az Apáti nevű települések vezetői, Zalaapátiban. Az ősz derekára elkészült trianoni emlékpark létrehozását a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság támogatta. A közös emlékezés szimbólumául szolgáló haranglábat Fődi Tibor fafaragó készítette, amelynek másolata elkerült Monostorapátiba is. A művész nem titkolt célja az emlékezés fenntartása. Az avatást szórakozás követte Zalaapátiban, melynek részeként bemutatták az ország új csemegeszőlő fajtáját, az "Apáti mézest", melyet több Apáti-nevű településen is elültettek.

Az 1200 fő lakosú Monostorapáti a Művészetek Völgye peremén helyezkedik el és számos fejlesztéssel büszkélkedhet az elmúlt 1-2 évre visszatekintve. Ezek közül kiemelkedik a bölcsőde létrehozása és az egészségház fejlesztése.

Monostorapáti kisdedóvó kapacitás bővítése,  új bölcsőde létrehozása meglévő óvodaépület korszerűsítése

Európai Uniós forrás segítségével óvoda és bölcsőde korszerűsítésére, építésére került sor Monostorapáti  községben,  a  TOP-1.4.1-15-VE1-2016-00031  pályázat  keretén  belül.  A Széchenyi  2020  A  foglalkoztatás  és  az  életminőség  javítása  családbarát,  munkába  állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című pályázati kiírásra benyújtott projekt 180,62 millió forint támogatásban részesült. A Monostorapáti  Község  Önkormányzata  által  benyújtott  projektjavaslat fő célja a gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés  javítását  és a szolgáltatások minőségének fejlesztését szolgáló projekt megvalósítása, ezáltal a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése.

A tervezett és megvalósított projekt a bölcsődéhez való hozzáférés javítását és a szolgáltatások minőségének fejlesztését tűzte ki célul. A tervezett fejlesztés megvalósulásával, a felújítással és bővítéssel egy minden igényt kielégítő bölcsőde és óvoda áll rendelkezésre, így az hosszú távon is fenntartható társadalmi hatásokat, lakossági igényeket indukál. A helyben való gyermekelhelyezéssel lehetővé vált a fiatal szülők – elsősorban a nők – munkaerőpiacra való visszatérése, integrációja. Ezek alapján a projekt eredménye hatással van a térségben élők életszínvonalának javítására, a lakosság jövedelmi és elégedettségi szintjének növelésére, így a hosszú távú társadalmi fenntarthatóság biztosított.

A kedvezményezett neve: Monostorapáti Község ÖnkormányzataA projekt címe: Monostorapáti kisdedóvó kapacitás bővítése, új bölcsőde létrehozása meglévő óvodaépület korszerűsítése

Megvalósítás helyszíne: 8296 Monostorapáti, óvoda utca 5.A beruházás megvalósításának ideje: 2017.június 1. –2019. március 31.

Beruházás összköltsége: 180 617 555 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 180 615 555 Ft

Az óvoda továbbfejlesztése ezzel nem állt meg, hisz a játszóudvarra hiszen néhány hónappal ezelőtt 2,544 millió forint támogatást kapott a közösség a Magyar Falu Program segítségével.

Fábry

MONOSTORAPÁTI EGÉSZSÉGHÁZ BŐVÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK, AKADÁLYMENTESÍTÉSÉNEK  VALAMINT ESZKÖZFEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

Európai Uniós és hazai forrás segítségével egészségház korszerűsítésére került sor Monostorapáti községben, a TOP-4.1.1-16-VE1-2017-00003  pályázat keretén belül. A  Széchenyi 2020 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című pályázati kiírására benyújtott projekt 43,90 millió forint támogatásban részesült.

Monostorapáti Község Önkormányzata által benyújtott projektjavaslat fő célja a meglévő  egészségház  felújítása, a háziorvosi-,  és iskolaorvosi rendelő átalakítása, új vizesblokkok kialakítása volt. A védőnői tanácsadó korszerűsítése, új vizesblokkok építése is megtörtént. A fogorvosi és védőnői  tanácsadó várótermének leválasztása is kivitelezésre került. Akadálymentes feljárók építése, a védőnői tanácsadó és a háziorvosi rendelő eszközállományának fejlesztése is elkészült a programban. A kedvezményezett neve: Monostorapáti Község Önkormányzata

A projekt címe: Monostorapáti egészségház  bővítésének,  felújításának,  akadálymentesítésének valamint eszközfejlesztésének támogatása.

Megvalósítás helyszíne: 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 121.

A beruházás megvalósításának ideje: 2018. március.– 2019. március 31. Beruházás összköltsége: 43 896 253 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 43 896 253 Ft

Támogatás mértéke: 100%

A Monostorapáti egészségház az  1960-as években épült. Az 1990-es évek elején belső átépítést végeztek az épületen, azóta nagyobb felújításon nem esett át. A jelenlegi jogszabályoknak a rendelők és a kiszolgáló helyiségek már nem feleltek meg. A projekt keretében minden rendelő új vizesblokkal bővül, a várótermek korszerűsödnek. Az épület belső terei új burkolatot kaptak és felújították a teljes fűtés és villamos hálózatot. A rendelő bejárata áthelyezésre került, ezért a nyugati homlokzaton változtatásokat végeznek el,  a  jelenlegi bejárat beépítésre kerül, így létrejön egy 10 m2-es iroda. A hozzáépítés által az épület héjazata is átalakításra került. Az építés során megújulnak az épület nyílászárói is. A fejlesztés keretében új eszközök kerülnek beszerzésre a házi- és iskolaorvosi rendelőbe és a  védőnői tanácsadóba. Az egyenlő hozzáférés biztosítására OTÉK szerinti akadálymentesítés  is  megvalósult, valamint a projekt komplexitását az eszközbeszerzés biztosítja.

A Magyar Falu Program segítségével a község egészségközpontja tovább gyarapodik, hiszen a település további eszközbeszerzésre is sikeresen pályázott.

A község felnőttképzési programban Tapolca városával alkotott konzorciumot, míg a Nagyvázsony által vezetett konzorciumban, a közlekedésfejlesztés keretében járdákat, lassítószigetet és buszmegállókat épített, újított fel.

A falu fekvéséből adódóan a lakosság szőlőtermesztéssel, borászattal, erdőműveléssel, állattenyésztéssel és falusi vendéglátással foglalkozik. A múlt század elejétől fogva folyamatosan működik a faluban színjátszó csoport, néptáncegyüttes, énekkar. Jelen vannak a hagyományos kulturális események is, a farsangi mulatság, búcsú és a szüreti felvonulás.

A kulturális fejlődés nem állt meg: Monostorapáti 1996-ban csatlakozott a Művészetek Völgye rendezvénysorozathoz, így ez az esemény is felzárkózott a falu hagyományos kulturális rendezvényeinek sorába. Ez a rendezvénysorozat az átalakul miatt mostanában a községben kisebb kapacitással működik, viszont a szállásadók továbbra is élvezik a kulturális turizmus lehetőségeit, bevételeit. Szűkebb pátrijukat azonban nemcsak hagyományai és muzeális értékei teszik a térség egyik gyöngyszemévé. A településen található nevezetességek mellett a mai Monostorapáti keleti határában alapított bencés monostorhoz is szorosan kötődnek az apátiak. Az apátságot, amelynek ma már csak a romjai láthatók, Bánd fiai, Atyusz és Miske alapították 1117-ben, a korabeli Almád falu (később mezőváros) mellett. Almád mindennapi élete szorosan összekapcsolódott a Szűz Mária és Mindenszentek nevére benedikált monostor hétköznapjaival. A település alapítója a feltehetően ótörök eredetű Atyusz nemzetség, amelynek birtokai Veszprém, Varasd, Somogy és Zala vármegyékben feküdtek. A család törzsbirtoka az egykori Zala vármegyei Káli-völgy, Monoszló vidéke volt. A község lakosságának egy része feltehetően mai Monostorapáti közigazgatási területén egykor virágzó Attak, Győr, Almád vagy Csekőháza falvak lakóinak leszármazottja. Emiatt is tarják fontosnak az elődökről való megemlékezést, amely minden évben Pünkösdhétfőn az almádi monostor romjainál kerül megrendezésre.

Monostorapáti büszke a múltjára és szép eredményekkel építi a jövőjét hagyományaira, értékeire támaszkodva.

Forrás: Fábry Szabolcs János, Veszprém megyei területi felelős