Jó példákon keresztül fejlődhet a magyar vidék

vidaf@hoi.hu
2021. 02. 08., h – 09:39

Az élelmiszergazdaság termelékenységének növelése kulcskérdés, amelyhez a digitalizáció és a legújabb technológiák alkalmazásának támogatása feltétlenül szükséges – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a tiszaszigeti algatermelő üzemben tett látogatáson.

Az államtitkár kiemelte, komoly munkát kell végezni annak érdekében, hogy a kutatási eredmények, a technológiai fejlesztések nagyobb arányban jelenjenek meg a magyar agrárvállalkozások gyakorlatában, ezáltal növeljék az ágazat versenyképességét, jövedelmezőségét. A cél az, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar nagyobb tudásbázisra, csúcstechnológiára építve, alacsonyabb költséggel, kisebb környezeti terhelés mellett egészségesebb, jobb minőségű, piacképesebb árut állítson elő. Ezen az úton haladva a jövőben felértékelődik a tudás, az agrárkutatás, a kutatásfejlesztés, valamint az agrárinnovációk elterjedése – tette hozzá Erdős Norbert.

Mucsiné Dr. Hoffmann Anna, az algaüzem termelésvezetője kiemelte, 2017-ben 240 millió forint pályázati támogatásból, valamint önerőből építették fel Tiszaszigeten az Európában egyedülálló, innovatív mikroalgatermesztő pilot üzemüket. Az általuk kifejlesztett saját tervezésű fotobioreaktor rendszerben a legmagasabb minőségben végzik a spirulina alga termesztést. A szakember hangsúlyozta, a jövőben szeretnének együttműködni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel, valamin több kutatást is végeznek majd a mikroalga biomassza, illetve a kivonatok hasznosítására. Tesztelni fogják a talajnemesítő, takarmánynövény-védő hatást, illetve kis- és nagy egyedszámú baromfi kísérleteket szeretnének végezni. Mucsiné Dr. Hoffmann Anna hozzátette, a kutatás egyértelmű célja a „termőföldtől az asztalig” segíteni az egészséges élelmiszer előállításának „zöld” lehetőségét.

Forrás: AM Sajtó