Fejér megye legjobb termékeit keresik

A hagyomány-érték-minőség jegyében hirdet pályázatot a Fejér megyében előállított kézműves termékek és minőségi alapanyagból készített élelmiszerek körében a megyei önkormányzat, melyre meghosszabbított határidővel 2021. március 31-ig várják a jelentkezéseket.

„Az ember arra törekszik, hogy mindennapjai sokkal többről szóljanak, mint a puszta létfenntartásról, megélhetésről – fogalmazott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat elnöke a tavalyi első díjátadón. Ezért olyan munkát igyekszik találni, amit önmagáért is örömmel végez, és ami jóleső fáradtságot, mindennapi elégedettséget hoz neki. Így születhetnek meg azok a míves tárgyak, azok az ínycsiklandó termékek, melyeket csodálatos megyénk nyújtani tud.”

A megfogalmazott cél a helyi, minőségi termékek piacra jutása, a kis- és középvállalkozások és a helyi termelők támogatása és egy olyan kereslet-kínálat elősegítése, amely a megyében megvalósítható a három alapelv követelményei alapján. Szerencsére Fejér megye sok ilyen termékkel büszkélkedhet. A Fejér Termék Program alapja első körben ezeknek a termékeknek a felkutatása, összegyűjtése, majd a piacra juttatásuk elősegítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program helyi gazdaságfejlesztési forrásai által továbbá jelentős összegek biztosítottak a minőséget kínáló, megyei termelői piacok létrehozására.

Ennek egyik eredményeként hivatalosan is elindult a Fejér Termék Elismerés program, amelyhez létrejött a Fejér Termék Bizottság. Az elismerés birtokosai jogosultak termékeik csomagolásán feltüntetni a Fejér Termék 2020 megjelölést, továbbá megjeleníthetik azt saját honlapjukon, hirdetéseikben, a Fejér Megyei Önkormányzat marketing tevékenysége mellett.

A járványhelyzet kapcsán Dr. Molnár Krisztián hozzáfűzte, hogy ez idő alatt az is bebizonyosodott, hogy a piacokra, a helyi, minőségi termékekre, a magyar mezőgazdaságra még a szorult helyzetekben is számíthat a lakosság. A járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben különösen fontos, hogy a helyben előállított kiváló minőségű élelmiszerek és kézműves termékek minél több vásárlóhoz eljussanak. Ez közös érdeke a termelőknek és vásárlóknak.

Forrás: Molnár Tamás, Fejér megyei területi felelős (a Fejér megyei Önkormányzat engedélyével), fotó: Halminé Göcs Katalin, 2020 kézműves ipari termék kategória győztese