Településfásítás és hagyományápolás Tényőn

Nagy érdeklődésre tartott számot Győr-Moson-Sopron megyében az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program. Közel ötven településen ültették el tavaly ősszel, vagy ültetik el a következő hetekben a program keretében igényelt facsemetéket.

A faültetési idényt Petőháza község nyitotta meg március elején, a napokban pedig Tényő folytatta a sort húsz facsemete elültetésével. A települést a Sokorói-dombság erdőkkel borított területei határolják, és a községbe érkezve azt is felfedezhetjük, hogy a faluhatárokon belül is nagy figyelmet fordítanak a meglévő fák, facsoportok megtartására, pótlására. Tájegységi értékként őrzik például a több mint százéves temetői hársfasort, de az értékőrzés mellett az új fák telepítésére is ügyelnek. A faluban évtizedes hagyomány a gyermekek születését egy-egy fa elültetésével megünnepelni. A Születések Parkjában ültetett facsemeték persze nemcsak köszöntik az újszülötteket, hanem hozzájárulnak az egészséges környezet megteremtéséhez is.

A hétvégén a Tényő Világa Egyesület tagjai helyezték el az amerikai hárs és juhar facsemetéket a település több pontján. A juharfák a játszótéren, illetve a rendezvényközpontban biztosítják majd az árnyékot a meleg napokon, a hársfák pedig – nem messze a százéves hársfa-sortól – az 1956-os emlékműpark környezetét díszítik.

A Tényőt határoló erdők egyébként a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartoznak, a település pedig része a Pannontáj-Sokoró Natúrparki körzetnek.

Forrás: Kiss Rita, Győr-Moson-Sopron megyei területi felelős