Szupertej és vidékfejlesztés Szuhafőn

Prémium minőségű tejtermékeket állít elő a Kocsis család a Borsod megyei Szuhafőn. Kocsis István sikeres építőipari vállalkozásából váltott élelmiszer-előállításra, és fiával együtt hozták létre azt a családi vállalkozást, amelyben Dániából származó jersey tehenek tejét dolgozzák fel. A beruházás megvalósításában többek között a Vidékfejlesztési Program pályázati forrásait is felhasználták.

A Szuhafői Családi Manufaktúra megalakulásával egy különleges álom vált valóra. A tulajdonos tíz éve költözött vissza családjával szülőfalujába, a mintegy 80 fős, szlovák határ menti zsákfaluba. Már ekkor tudta, hogy a faluban megvásárolt földeken gazdálkodni szeretne, de leginkább az élelmiszeripar érdekelte. Fiával, Richárddal Dániából hozták a jersey fajta szarvasmarhákat, melyek az átlagosnál nagyobb zsír-, és beltartalmú tejet adnak. A minőséget az is emeli, hogy a modern technológiának köszönhetően a teheneket jobb körülmények között tartják, vízágyon alszanak és robot segítségével fejik őket. Utóbbit nagyon szeretik a jószágok, úgy tűnik, hogy a hangja mostanra beindít náluk egy ingert, hiszen szinte sorban állnak előtte. Emellett minőségi takarmányozás történik, ami tovább emeli a tej minőségét.

szuhafo3

Az angol jersey fajta a holstein-frízhez képest ugyan kevesebb tejet ad, azonban zsír és fehérje összetétele sokkal jobb, és az első eredmények alapján A2 -es tejet termel, mely az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja. Az úgynevezett „szupertej” titka, hogy sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, ami megoldást kínálhat azoknak, akiknek problémát okoz a tejfogyasztás. A cél többek között ezzel a tejjel, hogy mindenkinek lehetősége legyen élvezni a valódi tej tápláló előnyeit. Az A1- es és az A2-es tej is kiváló bioaktív anyagokban gazdag élelmiszer, az utóbbi megjelenése azonban lökést adhat a tejipari szektornak és reményt jelenthet azoknak a fogyasztóknak, akik eddig kókusz, mandula, vagy egyéb növényi alapú tejet voltak kénytelenek inni.

A tejüzem egy zöldmezős beruházás keretében épült meg Szuhafőn, ahol prémium minőségű sajtok, joghurtok és egyéb tejtermékek készülnek. A Kocsis család célja az, hogy egyedi és nem tömegtermék kerüljön előállításra, enyhe pasztőrözéssel és odafigyelt gyártással. Ehhez nagy segítség, hogy vadonatúj, korszerű légtechnikával szerelt üzemben dolgozhatnak.

Jelenleg piacépítésben van a családi vállalkozás. A termelés duplázására is képesek lesznek, hiszen a csarnok építéskor előrelátóan erre terveztek. Itt az a modell valósul meg, hogy ne takarmányt, vagy akár tejet adjanak el, hanem dolgozzák fel és adjanak hozzá többletértéket. Magyarország Kormányának és azon belül az Agrárminisztériumnak kiemelten fontos az állattenyésztés és azon túl az élelmiszer-, és feldolgozóipar támogatása. Az állami és uniós támogatások a következő ciklusban további hasonló, kiemelt beruházások fejlesztését teszik majd lehetővé.

szuhafo1

Példaértékű a Szuhafői Családi Manufaktúra abból a szempontból is, hogy egy hátrányos helyzetű térségben emeli a település és a vidék színvonalát, munkát biztosítva a helybélieknek. Ennek a térségnek megélhetést, jövőt csak a turizmus, állattenyésztés és a vadgazdálkodás, vadászat jelenthet – ezek remekül összekapcsolható tevékenységek, egyfajta agrárökoszisztéma épülhet így fel, megvédve a természeti és épített tájelemeket.

A vidék fejlesztésében és a közösség építésben is kiveszi részét a Kocsis család. A településen több telket és házat megvásároltak, melyek egy részét vendégházzá alakították, valamint felépítettek egy sikeresen működő rendezvényházat is. Példaértékű a családi összefogás, az édesapa fiával vezeti a tejüzemet, míg a felesége és menye a turizmus és rendezvényszervezés területét viszi a családi vállalkozásnak.

A faluban éppen zajlik egy Vadászképző központ bővítése, hiszen Szuhafő neve már a vadászattal is szorosan összekapcsolódott. Kocsis István szenvedélyes vadász, aki a környező erdők megvásárlása után létrehozta saját vadásztársaságát. Köszönhetően a tagok és az elnök elszántságának, a falu több, romos épületét megvásárolták, melyekből – építészeti jellegüket megőrizve – kényelmes vadászházakat alakítottak ki. Közben egy egymást tisztelő, jó közösség kezd kialakulni, megmentve a települést az elnéptelenedéstől.

Forrás: Szuhafői Családi Manufaktúra / Tóth Ágnes, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős