Folytatódik a Pannónia Szíve Program

majort
2021. 05. 16., v – 07:50

Fejér megye északi részének dombos-völgyes, virágzó és termékeny tája Pannónia Szíve. Ezen az ősidők óta lakott területen népek és kultúrák sora váltotta egymást, míg több mint ezer éve a magyarság megtelepedett. Az első városépítők a rómaiak voltak: itt metszették egymást Pannonia provincia legfontosabb útjai, amelyek a dunai legio-táborokat kötötték össze Sopianae-val, a mai Péccsel és Sirmiummal, a szerémségi Szávaszentdemeterrel, valamint Aquincumot Savariával. A kereskedők a legendás hírű római kőutakon keresztül-kasul beutazták a vidéket, fellendülést és gazdagságot hozva annak minden részébe. Ennek a kornak a kincsei számos helyen kerültek elő.


A Pannónia Szíve Program a pandémia idején is folytatódik, az előzetes ütemterv szerint – mondta Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. 


Az Etyek körüli szőlődombok, pincesorok a hazai turizmus kedvelt célpontjai évek óta, s a végrehajtott fejlesztések még népszerűbbé teszik az archaikusságával és ódonságával oly vonzó területet. Ezúttal autóbusz-fordulót és -parkolót építenek az öreghegyi út elejére, már meg is kezdődtek a munkálatok. A koronavírus-járvány következtében lecsökkent az idegenforgalom, a hazai turizmus azonban felértékelődött, itt pedig a szabadtéri látogathatóság nem veszélyezteti a biztonságot sem, tette hozzá Tessely Zoltán.


179 milliós nemzeti forrásból mintegy 30-40 millió forint közötti összeget fordítanak az Öreghegyen két dűlőben, 230 méter hosszan a vezetékes vízhálózat kiépítésére. A közelben található vízmű eddig nem tette lehetővé a magasabb ponton fekvő öreghegyi vízellátást, ezért most egy nyomásfokozó szivattyútelep kiegészítésével ez lehetővé válik. 


A korábbi évszázadokban Magyarkútról szállították fel a vizet az itteni présházakhoz a csakúgy, mint mostanság – permetezéshez, hordómosáshoz, a mindenkori szükségletekhez. Kisebb szőlészetek találhatók e hangulatos, romantikus környezetben, sok az ódon pince, de tájba illő, mértékletes új építkezések is emelik a hely minőségét.
 
Szerző: Molnár Tamás
Fotó: pannoniaszive.hu