A nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre

majort
2021. 07. 26., h – 11:47

Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott végre – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton, a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén.


Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy akkor lesz a nemzeti összetartozás és a magyar vidék egyaránt még erősebb, ha építünk a gazdálkodók képviselte szellemiségre és a kormányzat támogató hozzáállására. Kiemelte: a kormány elmúlt tíz éve alatt a magyar vidék óriási fejlődött, a következő tíz évben pedig az egyik legfontosabb cél a vidéken élők számára településeik korszerű infrastruktúrájának megteremtése és új munkahelyek létrejöttének ösztönzése.


A rendezvény díszvendége, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta, az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni. Hangsúlyozta, egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain, a problémákon, még a pandémián sem. A biztonságot pedig csak úgy tudjuk biztosítani – határon innen és túl, és a nemzetiségeknek is –, ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását – tette hozzá Szili Katalin. Emlékeztetett arra, hogy a magyar alaptörvényben benne van a határon túli magyarságért vállalt és viselt felelősség, továbbá az, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Ez nem minden szomszédos országban van így – jegyezte meg.


Idén Magyarországon a nemzeti újrakezdés évét hirdették meg, ez jelenti a gazdaság talpra állítását és az értékek elismertetését - hangsúlyozta. A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének szervezésében megrendezett eseményen azt mondta: az aratás az új élet, a jövő jelképe; Szarvas pedig - az ott élő szlovák nemzetiség révén – „kiváló példát nyújt az együttélésben”.


Kulcsár László, a Békés Megyei Agrárkamara elnöke szerint azoknak, „akik egy kenyéren vannak”, össze kell fogniuk, mert a magyarság elleni támadásokat és a járványt csak úgy lehet kivédeni.


Babák Mihály polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „valami jó irányba változott” az utóbbi években: „volt pénz programokra, falufejlesztésre, mindenre”; és a határon túli magyarok „még sosem voltak ilyen fontosak”.

Forrás: MTI, AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda