Zöldebb közterekkel gazdagodik a Nógrád megye

majort
2021. 08. 05., cs – 08:58

Az Agrárminisztérium Településfásítási Programja az elmúlt évben nagyon sikeresnek bizonyult, ezért idén kétszer annyi, összesen 24 ezer facsemetét igényelhettek a tízezer főnél kisebb települések országszerte. Szűkebb hazánk harmincegy községében díszíthetik majd a közterületeket a pályázaton elnyert növényekkel.


Tavaly júniusban indult el az Agrárminisztérium Településfásítási Programja, akkor a tízezer lakosnál kisebb települések 12 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen. A nagy sikerre és komoly érdeklődésre való tekintettel az akció idén is folytatódott, ennek köszönhetően 24 ezer facsemetére nyújthatták be igényüket a települések önkormányzatai, egyházi és civil szervezetei. Nógrád megyében tavaly 22, míg ebben az évben újabb 31 község élt az adódó lehetőséggel.


„Településünk méltán híres vérszilvafáiról, amelyek minden tavasszal virágba borulva fogadják a hozzánk látogatókat” – fogalmazott German József, Berkenye polgármestere. „Az Országfásítási Programban harminc amerikai hársfával gazdagodott a falu, amelyet közösségi összefogással, helyi fiatalokkal ültetünk majd el az ősz folyamán. Remek lehetőségnek tartom a kezdeményezést, amelynek köszönhetően tovább zöldülhet a község.”


Kishartyánban mindig is nagy figyelmet fordított a fásításra az önkormányzat, ezért az elmúlt években önerőből is több csemetét ültettek el és gondoztak a közmunkások. Sándor Attila, a község első embere arról tájékoztatott, hogy veszélyesnek ítélt, öreg nyárfákat kellett kivágni a főút mellől az elmúlt évben, azonban azokat már vérszilvafákkal pótolták is. Ezt a folyamatot szeretnék tovább folytatni, ezért nyújtották be igényüket harminc facsemetére, amit meg is nyertek. A temető parkolóját, a focipálya környékét díszítik majd ezekkel a növényekkel.


„Az óvoda mellett kialakított új játszótéren három gömbszivarfa és két kislevelű kőris ad majd árnyékot, míg az általános iskolának helyet biztosító kastély angolparkjába 12 kislevelű hárs és 13 platán kerül jövő tavasszal” – közölte Styevó Gábor, Nézsa polgármestere. Igyekeztek olyan fákat választani, amelyek őshonosak a környéken.


Vizslás 25 fát nyert az Országfásítási Programban. Ezek között van fehér eper, közönséges nyír, magas kőris, királydió és kocsányos tölgy is. „Az őszi időszakban egyfajta közösségépítő programként fogjuk telepíteni a fákat, Vizsláson és Újlakon egyaránt. Tavaly igen jól sikerült az almáskert kialakítása, sokan összefogtunk és közösen dolgoztunk. Az akkor jelenlevők közül már többen jelentkeztek a mostani munkára is” – tudatta Sándor József polgármester.


Dócs Dávid, Cserháthaláp első embere úgy fogalmazott: „a fenti lehetőség jó alkalmat biztosít arra, hogy a klímaváltozás kapcsán élhetőbbé tegyék közvetlen környezetüket, és felhívják a helyiek figyelmét a környezetvédelem fontosságára”. A programban elnyert 30 amerikai hárs a művelődési házzal szembeni régi sportpálya környékét díszíti majd. A terület sok közösségi programnak helyszínt biztosít, a fák jó árnyékolók is lesznek.


A program a magyar kistelepülések számára komplex fásítási csomagot kínál ingyenesen. A belterületi ültetésre alkalmas, 10–14 centiméter törzsátmérőjű, 2–5 méter magas, 3–4 éves sorfa mellett a szállítás és az ültetéshez szükséges szakmai segítség költségeit is finanszírozzák. Az érdeklődők 19 olyan fafajból választhattak, amelyek jól tűrik a városi viszonyokat. Elsősorban őshonos fákat igényelhettek: keskenylevelű és magas kőrist, kislevelű és nagylevelű hársat, kocsányos és csertölgyet, ugyanakkor a programban nem őshonos fafajok is szerepeltek, mint például a gömb koronájú szivarfa. Az akció eszközöket, kiszállítást az ország teljes területén és erdész vagy kertész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetésen.


Forrás: Nógrád Megyei Hírlap
Fotó: orszagfasitas.hu