Idén nyártól új kisvasúti beruházások gazdagítják az turisztikai kínálatot

majort
2021. 08. 06., p – 06:13

A turizmus sikeres újraindításához izgalmas programot kínáló, vonzó látványosságokra van szükség az ország minden szegletében. A kormány évek óta támogatja a kisvasutak folyamatos fejlesztését, idén nyártól újabb elkészült beruházások gazdagítják a hazai idegenforgalmi kínálatot.


Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára rámutatott: július elsejétől közel két évtizedes szünet után indult el ismét a vonatközlekedés a balatonfenyvesi kisvasút csisztapusztai ágán. Imremajortól a kedvelt gyógyfürdőig teljes hosszban, mintegy 8 kilométeren építtette újjá a pályát a MÁV. Az első napokban, a hétvégét is beleértve csaknem ötezren utaztak a vonalszakaszon. Az 1500-at meghaladó vasárnapi utasforgalom a több ütemben helyreállított somogyszentpáli ág tavaly augusztusban tapasztalt legjobb számait is felülmúlja – ismertette.


Június végére egy kilométerrel hosszabbodott meg a Csömödéri Állami Erdei Kisvasút. A Mura Nemzeti Programban támogatott komplex fejlesztésben ezen felül közel két kilométeren építették át a szentpéterföldei vonalat, korszerűsítették a mozdonyparkot is.


Felidézte, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) tavalyig jórészt befejezte a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút pályájának és járműparkjának rekonstrukcióját. Idén májusban forgalomba állt a teljes felújításon átesett Dmot motorkocsi, a fertőbozi fűtőházban pedig elkészült az új látogatóterasz.


Közlése szerint a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásának tavaly átadott felújítása után idén megkezdődik Csillebérc állomás rekonstrukciója is.

Forrás: MTI
Fotó: zalaerdo.hu