Mindenkit vár a sorompóvölgyi turistaház Sukorón

majort
2021. 08. 13., p – 06:00

A Velencei-tavi település, Sukoró egyik legszebb pontján adták át azt a turistaházat, amely mostantól osztálykirándulások, egy-két napos szállást kereső kerékpárosok, átutazó turisták számára jelenthet majd vonzó úticélt és szállást a térségben.


Az épületet a sukorói önkormányzat ajándékba kapta az államtól, felújításához pályázati segítséget és önerőt is felhasznált. A turistaház, impozáns helyszínével és karakteres épületével, mindamellett, hogy igazán autentikus tábori helyszín, minőségi elhelyezést biztosít azoknak a látogatóknak, akik akár nagyobb csoporttal, akár családdal érkeznek a térségbe kirándulni. Július elején adták át hivatalosan az épületet, ami azt jelenti, hogy már fogadhat vendégeket a ház. Ahhoz azonban, hogy megvalósulhasson, és színvonalas helyszín álljon rendelkezésre például az újraindult osztálykirándulásokhoz, hosszú út vezetett.


Erről a hivatalos átadón beszélt Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. „Miniszterelnök úr azt várta tőlem, amikor kinevezett, hogy a turistaházaink legyenek olyanok, mint az osztrák vagy szlovák turistaházak. Mert hát nekünk, akik régebb óta vagyunk fiatalok, a turistaház fogalma egybecseng a dohos szobák, nyikorgó vasrácsos ágyak, huzatos ablakok, szürkülő ágyneműk világával. Ám azt hiszem, ha valaki ma járja Magyarország turistaösvényeit, hihetetlen nagy változásokat tapasztalhat. A kormány ugyanis jelentős forrásokat áldozott erre a célra. Ennek köszönhetően mehetett át óriási változásokon a sorompóvölgyi turistaház is Sukorón, amelyben szintén egy csodát láthatunk. Elhagyott, tönkrement épület volt ez korábban, amiben sokan nem is látták meg a fantáziát. Helyiek kerestek meg azzal, hogy ezt érdemes lenne felújítani” – emlékezik vissza a kormánybiztos. „Az ügy fontos volt a helyi önkormányzatnak, amely hosszú tárgyalások után lépett be a történetbe – és kapta meg a tulajdonjogot az állami vagyonkezelőtől. Ezt követően nyerhette el a 310 millió forintos támogatást az önkormányzat.”


A fejlesztéssel olyan turistaház létesült a térségben, ahol az egynapos szállásra érkező turisták kulturált és színvonalas elhelyezést kaphatnak, az épület kihasználtságát pedig minden bizonnyal növeli majd a fejlesztés alatt álló Budapest-Balaton kerékpárút is. Így a Budapestről érkező, 40-50 kilométert megtett kerékpárosok számára a sorompóvölgyi turistaház kitűnő helyszín lesz a pihenésre.
 
Szerző: Molnár Tamás
Fotó: Molnár Tamás