Átadták a vadászati múzeum új épületszárnyát Keszthelyen

majort
2021. 08. 24., k – 15:14

A Balaton-parti városban látható gyűjtemény a vadászat történetét és jelenét mutatja be, a kiállítás anyagát adományozó és az ünnepségen is jelen lévő Hidvégi Béla vadászt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes külön is méltatta, megköszönve, hogy nemcsak a trófeákat ajánlotta fel, de vagyonát is a keszthelyi múzeum létrehozására áldozta.


Teljességre törekvéssel jellemezte az egy hónap múlva nyíló vadászati világkiállítást Semjén Zsolt az eseményen. „Ahol betiltották a vadászatot, ott romlik a vadállomány”, és nincs elég pénz az orvvadászok elleni védekezésre, az ott élők sem érdekeltek a vadvilág védelmében, az élőhelyek fenntartásában, fejlesztésében – közölte. 


Nagy István agrárminiszter ugyancsak arról beszélt, hogy a vadászok a legaktívabb természetvédők közé tartoznak. A világkiállítás azt is bemutatja majd, hogy az urbanizált körülmények között élő embernek is otthona a természet – tette hozzá.


„A természetvédelem, a vadászat, a gasztronómia, a minőségi pálinkafogyasztás szervesen összekapcsolódnak, nemzeti összetartozásunk formálói”. Ez a sokszínűség összpontosul az Agrárminisztériumban, hiszen a tárca felelősségi körébe tartozik – a mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti tevékenységeken túlmenően – a környezet- és természetvédelem, az erdő- és vadgazdálkodás, valamint a hungarikumok is – fogalmazott a miniszter.


A vadászati múzeum új épületszárnyának avatásához kapcsolódóan a miniszter az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás 12 pálinkaféléből álló válogatását is bemutatta, díjazva egyben a legjobbnak ítélt alma-, csonthéjas-, bogyós-, erdei-, törköly- és ágyas pálinkákat.


Semjén Zsolt kifejtette, témájában, földrajzilag és időben is a teljességre törekszünk az egy hónap múlva nyíló „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésével.


A miniszterelnök-helyettes elmondta: a világkiállítás témája kiterjed minden olyan területre, amely akár csak érintőlegesen is kapcsolódik a vadászathoz.


Hagyományos vadászat, trófeák, preparátorok versenye, vizes élőhelyek, horgászat, lovas sportok, kutyák, solymászat, művészetek és gasztronómia egyaránt része a grandiózusra tervezett kiállításnak – közölte Semjén Zsolt.


A főhelyszín a megújult budapesti Hungexpo területe, de Keszthely, Hatvan és Vásárosnamény is csatlakozik. Bodajkon új vadászati múzeum nyílik, de az állami erdészetek is nyitnak hasonló bemutatókat, továbbá mind az 1500 magyarországi vadásztársaságot arra kérték, mutassák be helyi trófeáikat, közelebb hozva ezzel az emberekhez a vadászatot – mondta a politikus.


A világkiállítás három hete után is megmaradnak azok az értékek, amelyeket ott bemutatnak, ezek mind méltó helyre kerülnek, a tíz tonna agancs felhasználásával készülő üdvözlőkapu például Keszthelyre kerül.


Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy egy hónappal a rendezvény megnyitója előtt „lassan a helyére kerül minden mozaik”.


A rendezvény a világ minden részéről fogadja majd a vadászokat, a vadászattal és vadgazdálkodással, természetgazdálkodással foglalkozókat – közölte.


Ötven évvel ezelőtt, az első magyarországi vadászati világkiállításon már a fenntarthatóság jegyében fogalmazták meg a tennivalókat, amelyek máig irányadóak. A 21. század elején, a radikálisan és gyorsan változó világban itt az ideje, hogy átfogóan, teljes spektrumban beszéljünk az egyének, a vadőrök, a vadászok hétköznapokban folytatott erőfeszítéseiről, a vadgazdálkodás nemzetgazdasági jelentőségéről és ökológiai kérdéseiről – hangsúlyozta Kovács Zoltán. Hozzátette: „vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás”.


Ilyen kérdésekről kell párbeszédet folytatni, hiszen mindezek a jövő építését is szolgálják – mondta.


Pálinkás Róbert, a vadászati múzeumot is magába foglaló Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke elmondta: tíz évvel ezelőtt tűzték ki azt a célt, hogy Keszthelyen vadászati központ legyen, ennek eredménye, hogy a világkiállítás egyik kiemelt vidéki helyszíneként is szerepel. Jelezte, hogy erre az alkalomra megújult a több mint 300 vadászható fajt bemutató múzeum, amely a bővítés révén két új diorámával is gazdagodott.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda