Kétmilliárd forintból megújult a királyréti és a kemencei erdei vasút

majort
2021. 08. 25., sze – 18:27

Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megújult a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút - mondta Nagy István kedden Szokolyán. Az agrárminiszter az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a Királyréti Erdei Vasút teljes, 10 kilométeres pályaszakaszán új, korszerű beton keresztaljak kerültek a régi fa talpfák helyére, megújultak a peronok, a vízelvezető rendszer, valamint a pályaszakaszokon található hidak és a váltók is. 


"Természeti értékeink védelme komoly feladatot ró ránk, amely környezetünk kincseinek megmutatásával kezdődik, és ebben nyújt segítséget az erdei kisvasút" - fogalmazott az agrárminiszter.


Nagy István hangsúlyozta, hogy 2010-től a kormány tudatosan kezdte el az ökoturisztikai hálózatok fejlesztését, amelynek keretében 20 milliárd forintból megújították az erdei turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrát. Kitért arra, hogy a Börzsöny leglátogatottabb részén az elmúlt évtizedben látványos fejlesztések történtek: ez idő alatt épült a csóványosi kilátó, a királyréti kiránduló központ, a Toronyalja pálos emlékhely, a várhegy kilátó, valamint tanösvények, parkolóhelyek, pihenőhelyek és játszóterek. 


Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett, hogy 2010 előtt nem jutott pénz ilyen felújításokra. A kormánynak azzal kellett szembesülnie, hogy ha nem kezdi meg a kisvasutak felújítását, akkor azokat balesetveszély miatt sorra be kell zárni - mondta, hozzátéve: a kabinet az első ütemben 10 milliárd forintot, a második ütemben 12 milliárd forintot biztosított a kisvasutak renoválására. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki egyben a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy tavaly 33 százalékkal nőtt a Dunakanyarba látogató turisták száma és a növekvő létszámot növekvő lehetőségekkel ki is tudja szolgálni a térség. Hozzátette, hogy aki a kisvasutat használja, annak fontos a környezet értékeinek a megóvása. "Ide a Börzsönybe napelemes kisvasúttal is lehet már érkezni, a Vili1 és a Vili2 is várja a látogatókat" - fűzte hozzá az államtitkár.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda