A Bács-Kiskun megyei Hajós kétszer köszönti a vendéget: először a pincefalu határán álló magyar és a német nyelvű helységtábla, majd három kilométerrel arrébb a települést jelző üdvözöl szívélyesen minden látogatót. Legújabb büszkesége a településnek a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont egy szépen felújított uradalmi épületben a pincefalu közepén.
Hajós legkülönlegesebb karakterű területe a pincefalu. A szűk utcákban változatos homlokzattal, mégis egységes utcaképet alkotva sorakoznak a pincék, présházak. A terület jellegzetes utcaképpel bír, épületei magukon hordozzák a hagyományos népi építészet elemeit.
A pincefalu története szorosan összefonódik a település történelmével, amit gróf Csáky Imre kalocsai érsek népesített be német telepesekkel, és az 1728-ban kelt szerződésben írásban kötelezte a betelepített svábokat a szőlőtermelésre. Nem is tehetett volna jobbat a lakókkal és a környékkel, hisz a finom borok, az egyedülálló présházak és borospincék messze földről csalogatják az érdeklődőket azóta is.
A helyiek nyáron, amikor a szőlőt gondozták, a faluból kiköltöztek a présházakba, és szüret végéig nem is látta őket a családjuk, hacsak el nem mentek látogatóba a férfiakhoz. Persze itt sem unatkoztak a kint élők, és így alakult ki egy teljes pincefalu, mintegy 1300 présházból, egyedi településszerkezettel, ami sokak szerint nemcsak Európában, de a világon is a legnagyobb ilyen pincefalu.
A népi építészet egyedülálló ékköve a pincefalu. Az első présházak még vályogfallal, deszkaoromzattal és nádtetővel készültek a 18. században hangulatos utcákat alkotva, a falutól mintegy három kilométerre. 1851-es adatok szerint Hajóson 553 holdon termeltek szőlőt és 363 pince volt. 1874-től a falu már pincecsőszöket alkalmazott, az 1890-es évekre a szőlőterület 1200 holdra, a présházak száma pedig 850-re nőtt. A Duna régi medrének törésvonalán alakult ki a szőlészet: ez választotta el egymástól a szőlő és gyümölcstermesztésre alkalmas agyagos, homokos területeket a kötöttebb talajútól. Ekkor a szőlőskertek és a pincék a maitól délre, Hild területén helyezkedtek el, az ott található barlangrendszerben. A borospincéket a löszfalba vájták.
A gyarapodás mellett csapások is érték a pincefalut: filoxéravész és a peronoszpóra. Az 1874. és 1879. évi termés a hatósági intézkedések ellenére szinte teljesen megsemmisült. A megoldást az ellenállóbb homoki fajták és amerikai alanyra oltott európai nemes szőlővesszők jelentették. Az ekkor épült pincék már téglából és cserépfedéssel készültek, díszítő motívumként a szőlő és a nap jelent meg rajtuk.
Az 1900-as évek elejére állt vissza a termelési rend, az öregek elmondása szerint ekkor emelkedett a márkás homoki borok közé a hajósi vörösbor.
A harmincas-negyvenes években rengeteg pince épült a pincefaluban korszerű technológiával. 1935-ben 1812 holdon termesztettek szőlőt, melynek termése évi mintegy 25-30 ezer hektoliter volt. A háború után a falu lakosságának kitelepítése súlyos csapás volt a pincefalura: a gazdáktól elvették házaikat, pincéiket. A betelepülők nem értettek a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez. A hatvanas évekre a hajósiak visszavásárolták házaikat, pincéiket, kezdett visszaállni a rend, a hetvenes évektől számos pince épült, ekkor kezdett kialakulni a pincefalu mai hangulatos, parkosított jellege.
A borospince a helyi emberek éléskamrája is volt egyben a kezdetektől fogva. Itt tárolták a bort, a burgonyát, az almát, a paprikát, valamint itt savanyítottak borecettel. A löszbe vájt pincelabirintusokban most is érlelődik a híres hajósi Cabernet, Kék Frankos, Zweigelt. A kékkötényes német boros gazdák szakértelme nagyban hozzájárult a borvidék jó hírének, rangjának növekedéséhez. A pincefalu térképe nagymértékben eltér a lakóépületek szerkezetétől: 1300 borospince 24 kacskaringós utcácskából áll. Az utcák hol szélesebbek, hol keskenyebbek, helyenként faszobrokkal díszített terek és tisztások színesítik. A présházak előtti szabad területen diófák, meggyfák és szilvafák találhatók.
A présházak egyszerű, oromfalas, nyeregtetős épületek, jellemzően fehérre meszelve vagy festve. Az egyszerű homlokzatok karakterének meghatározó elemei a díszes, többségében fa, esetleg fém nyílászárók, illetve a tégla homlokzati díszítő elemek.
A lakosság jelentős része vallja magát az 1722-ben elkezdődött betelepítések folyamán ideérkezett sváb telepesek leszármazottjának. A település őrzi a sváb népi hagyományokat. A város lakói büszkék az ősöktől örökölt pincefalura, gondozzák a szőlőültetvényeket és ápolják a területet. Az egymáshoz bújó jellegzetes épületek Európa legnagyobb összefüggő pincefaluját alkotják, ezért egyediségével nagyon sok látogatót vonz nemcsak Magyarországról, de külföldről is. A nyolcvanas évektől megélénkült a borturizmus, amelynek jó alapja a hajósi svábok német nyelvtudása és vendégszeretete. Sorra nyílnak a pincefaluban a vendéglátóhelyek, a kilencvenes évektől a családi borházak.
Turisztikai vonzereje mellett a Pincefalu hagyományosan színtere a helyiek közösségi életének. Legújabb büszkesége pedig az idén januárban nyitott Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont egy szépen felújított uradalmi épületben a hajósi pincefalu közepén. Sokkal több, mint egy egyszerű információs pont: élményközpont, közösségi tér, Hajós-Pincefalu kapuja, ahonnan érdemes elindulni, és ahová jólesik megérkezni. Célja, hogy az ideérkezők a helyi borok megkóstolásán túl és a gasztronómiai élvezetek mellett a borvidék múltjával és jelenével, évszázados szőlészeti-borászati kultúrájával is találkozzanak. A kiállítótérben a Hajós-Baja borvidék borai mellett a térség turisztikai vonzerejét képező épített örökség és a természeti értékek is láthatók.
Forrás: sokszinuvidek24.hu
Fotó: Vida Tibor