Külterületi utakat aszfaltoznak a Vidékfejlesztési program támogatásával Pocsajon

majort
2022. 01. 08., szo – 10:33

Ezúttal az útépítésekre fókuszálnak Pocsajon. Csaknem háromszázmillió forintot fordíthatnak Pocsajon a külterületi utak felújítására, így a jövőben a mezőgazdasági gépek aszfaltozott úton közelíthetik majd meg a földeket. 


A hírről Szőllősi Roland polgármester számolt be a hivatalos közösségi oldalán, szerdán. A Haon megkeresésére elmondta: rekordnagyságúnak tekinthető ez a beruházás Pocsajon. 


Hozzátette azt is, hogy két éven belül mintegy négyszázmillió forintból fejlesztik a külterületi utakat. „Tavaly több mint százmillió forintból valósulhatott meg fejlesztés – magyarázta a polgármester. A mostani beruházás első ütemében a temető melletti utat újítják fel. Az aszfaltozott út révén nem csupán a mezőgazdasági járművek tudnak majd könnyen haladni, a fejlesztés kiszolgálja majd a területen most épülő ipari parkot is.”


A polgármester ugyanakkor a lakosság türelmét kérte a belterületi utak fejlesztése kapcsán. A bejegyzésében úgy fogalmazott, nagy erőkkel dolgoznak a lehetséges fejlesztéseken, és várhatóan tavasszal ezen a téren lesznek korszerűsítések.


Forrás: Haon
Fotó: Haon