Egyek – a legjobban fejlődő magyar falu

majort
2022. 01. 20., cs – 06:10

Az elmúlt év végén lezárult a Magyarország Falumegújítási Díj 2021. pályázata, amire – feltehetően a pandémiás helyzet miatt – kevesebb pályamű érkezett, mint két éve, azonban a magasabb színvonalú, kiegyenlítettebb pályamunkák jelentősen megnehezítették a döntéshozatalt. Az ünnepélyes díjátadóra Környén, a 2019-es kiírás győztesénél kerül sor, várhatóan 2022 áprilisában.


A pályázatokat a Falumegújítási Szakértői Bizottság bírálta el, a bírálat során a pályaművek áttanulmányozása mellett helyszínbejárások, konzultációk útján is vizsgálta a pályázó települések falumegújítási tevékenységét.


Jogosultsági kritériumok voltak, hogy a pályázók rendelkezzenek megfelelő minőségű településfejlesztési koncepcióval, illetve jogszabályoknak megfelelően készült, hatályos településszerkezeti tervvel és helyi építési szabályzattal.


A pályázók közt volt agglomerációs, perifériális, csökkenő, stagnáló és növekvő népességű – 522 fős és 5281 lélekszámú – település egyaránt.
A szavazás nyílt volt. Először arról döntöttek, hogy – kivételesen – minden pályázó díjat nyer, majd az egyes településeket kategóriákba sorolták. Az ünnepélyes díjátadóra a falumegújítási konferencián a Komárom-Esztergom megyei Környén, a 2019-es kiírás győztesénél kerül sor, várhatóan 2022 áprilisában. Itt a falumegújítási díjak mellett különdíjakat is átadnak majd.


A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyét kapta a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért a hajdú-bihari Egyek település.


Egyek mellett a Magyarországi Falumegújítási Díj a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért díjat kap:
    Buzsák (Somogy)
    Kajdacs (Tolna)
    Orfű (Baranya)

Magyarországi Falumegújítási Díj a falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményéért díjat kap:
    Bezi (Győr-Moson Sopron)
    Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén)
    Konyár (Hajdú-Bihar)
    Méhkerék (Békés)
    Monorierdő (Pest)
    Vizslás (Nógrád)

Forrás: Sokszínű Vidék
Fotó: Egyek.hu