Megújul az Ercsi Tanuszoda

majort
2022. 07. 20., sze – 13:30

Megújul az Ercsi Baczakó Péter Sportcsarnok tanuszodája, így hamarosan újra lehetőségük lesz az ercsi fiataloknak, hogy szervezett úszásoktatás keretében használják a létesítményt. A tanuszoda felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 135 millió forinttal támogatja. 


A felújítással kapcsolatban csütörtökön tartott tájékoztatót a helyszínen Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Szilágyiné Németh Sarolta, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója, valamint Szabó Tamás, Ercsi polgármestere és Gólics Ildikó képviselő. 


A Dunaújvárosi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Ercsi Tanuszoda állapota évek óta folyamatosan romlott, balesetveszélyessé vált, ezért 2019-ben be kellett zárni az uszodát. 


„Az első és legfontosabb küldetésünk az volt, hogy ezt az áldatlan állapotot a gyerekek érdekében kezeljük” – mondta el a helyszínen tartott tájékoztatón Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, aki hozzátette: „Először úgy tűnt, hogy 130 millió forint körüli forrás elég lesz. Akkor ezt a forrást Magyarország Kormányától kérvényeztük - személy szerint jómagam, majd később a forrásszerzésbe már országgyűlési képviselőjelöltként bekapcsolódott Dr. Mészáros Lajos, aki azóta is segíti az Ercsi Tanuszoda ügyét. A 166 millió forintra emelkedett építési költséget pedig úgy sikerült megoldani, hogy a tankerület 31 millió forinttal kiegészítette a 135 millió forintos kormányzati támogatást.”


Dr. Molnár Krisztián hozzátette: mind a maga, mind Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő nevében ígéri, hogy a tankerület segítségére lesznek, amennyiben a munkálatok során plusz forrásigény merül fel.


Szabó Tamás, Ercsi polgármestere úgy fogalmazott, ez a projekt egy újabb fontos állomás a település életében, és köszönetét fejezte ki, amiért a város tanuszodája megújulhat.


Forrás: Fejér.hu
Fotó: Fejér.hu