Híreink

A Kárpát-medence gazdálkodói május 20-án a felvidéki Hanva településen, az anyaországtól elszakított, magyar lakta területen gyülekeztek, és újra hitben, szeretetben lehettek együtt az ünnepnapon, s anyanyelven hallgathatták Isten igéjét, s együttesen kérték áldását.

Az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak első heteinek tapasztalatai alapján, a magyar KAP Stratégiai Tervben foglaltak sérelme nélkül több – a gazdálkodók számára kedvező – módosításra kerül sor a közvetlen támogatásokra vonatkozó idei jogszabályokban.

A tradíciók ápolása összekapcsolja a fiatalokat és az idősebbeket, közösséggé kovácsol. A hagyományok nem múzeum falai közé valók, azok megélése, ápolása a közösség erejét növelik – mondta Jászboldogházán a 14. Hagyományok Hétvégéjén Feldman Zsolt.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg. 2023. május 29. és június 4. között valamennyi hazai nemzeti parkban kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron.

A szabadtéri terekkel és kibővített kiállítással gazdagodott szigetvári Zrínyi Vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretén belül újult meg. Az idén az Év emlékhelye díjat kiérdemlő műemlékén elvégzett fejlesztések részeként új – egész évben látogatható – attrakciókkal bővült a létesítmény.

Szabóné Andrea Orosházán él, hobbija a kézművesség, különböző technikákkal készült ajándéktárgyakat és lakásdekorációkat készít egyedi elképzelés alapján. Minden 9 évvel ezelőtt kezdődött...

Az Agrárminisztérium Erdőkért felelős Államtitkársága, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Közös Agrárpolitika támogatási lehetőségei 2023-tól az erdőgazdálkodásban" címmel kiadványt készített. A 12 oldalas tájékoztató az erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók, erdészeti szakemberek számára áttekintést nyújt a következő évek KAP keretében megvalósuló támogatás politikájáról.

Új rendezvénysorozatot indított Legyen a vízitúrázás mindenkié! címmel a Magyar Vízitúra Szövetség május 20-án. Az első rendezvényen a Dunakanyarban megrendezett Nagy Dunakanyar Evezésen 300-an ragadtak lapátot. Az első rendezvényt további 50 követi.

A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése, az állatbetegségek az állattenyésztési ágazat helyzetét sem könnyítették meg. Az ágazat csökkenő kibocsátását az állami segítségek – például a likviditást segítő intézkedések - igyekeztek enyhíteni – mondta Feldman Zsolt a Magyar Állattenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén.

Tisztelettel felkérjük a Széchenyi István Egyetem kutatásában történő részvételre. Cél a rövid élelmiszer-ellátási láncok és ezeken belül a helyi termékek előállításának (termelői oldal), valamint fogyasztási és vásárlási szokásainak felmérése.