Környezetvédelem

Idén megduplázott keretösszeggel indult el a Településfásítás Program második üteme, amelynek keretében 19 megyéből, 887 település adott igénylést a 24 ezer sorfára. Borsod-Abaúj-Zemplén megye ebből a szempontból is élen jár, hiszen 85 település adott be pályázatot – mondta Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Bogácson.
A részt vevő tagállamok nyilatkozat aláírásával erősítették meg együttműködésüket az agrár-élelmiszer kutatást és innovációt elősegítő BIOEAST-kezdeményezés ötéves évfordulóján – mondta a magyar agrárminiszter Brüsszelben, az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően hétfőn.
Hazánk területének harmada természetközeli állapotban maradt fent, ami európai viszonylatban is kiemelkedő aránynak számít, az elmúlt évszázadok alatt feldarabolódott, mozaikossá vált élőhelyek fennmaradása azonban állandó beavatkozást igényel, amelyet az ország 10 nemzeti parkjának mintegy 1400 munkatársa végez – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Dávodon.
Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szeleta Park Látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forint uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.
Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelynek keretében két ütemben 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból – emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Dormándon, ahol a Településfásítási Program keretében 30 fát ültettek el.
Számos intézkedés született az elmúlt időszakban az állatok védelme és a teremtett világunk megóvása érdekében - hívta fel a figyelmet az Állatok Világnapja kapcsán Nagy István agrárminiszter. Az állatok védelmére, az élővilág sokszínűségének fontosságára hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja, amelyet 1931 óta ünneplünk minden évben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én.
A köztársasági elnök az erről szóló internetes felületet hétfőn töltötte ki a Sándor-palotában. Az eseményen azt mondta, hogy Magyarország éves méztermelése több mint 20 ezer tonna, amellyel az Európai Unióban (EU) a második Spanyolország után. Akácméztermelésben ráadásul az első Magyarország – tette hozzá.
Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek a program részeként. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a településfásítási programot az országfásítási program részeként hirdette meg az Agrárminisztérium és idén ősszel duplájára emelték a keretösszeget, így "24 ezer sorfa találhatott gazdára". 
Létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum, miután az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz „az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést. Ezzel megalakult a világ első, öt ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma.
A kétmillió hektár magyar erdő egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít mindenki számára. Erdeink emellett csodálatos természetvédelmi értékeket rejtenek, hozzájárulnak a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez és megújuló faanyagot biztosítanak a társadalom számára – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.