Turizmus

Igazi Matyó húsvét veszi kezdetét Mezőkövesden, ahol két napos programsorozat várja a kedves érdeklődőket. Gazdag és színes programokon, egy hamisítatlan, egyedi hangulatú népi fesztiválon vehetünk részt az esemény keretében. A hagyományos tavaszköszöntő, a csodálatos népviseletek, a húsvéti ételszentelés és kóstolás, a látványos egész napos folklór műsorok felejthetetlen élményt ígérnek a feltámadás ünnepén.
Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.

Az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben több mint húsz milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést hajtottak végre, és további húsz milliárd forintnyi program előkészítése, megvalósítása zajlik - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára szombaton a Zempléni-hegységben található Rostallón, ahol átadták az Északerdő Zrt. kezelésében lévő Ökotudatos Nevelési Központot (RÖNK).

A börzsönyi kisvasút leghosszabb szakaszán részleges felújítása történt: mind a sínpályát, mind a mozdonyokat, mind a vasúthoz tartozó telephelyet sikerült megújítani. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő a felújított szobi telephely átadásán arról beszélt, még 2017-ben döntött úgy a kormány, hogy a Börzsöny és a Dunakanyar környékét turisztikailag kiemelt célterületté nyilvánítja és ehhez forrásokat is rendelt.
A Mátravasút mintegy 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatással újult meg két szakaszban kezdve 2018-tól. Az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, a Heves vármegyei Gyöngyösön tartott projektzáró eseményen beszámolt a fejlesztésekről, amelyek a vasúti pálya és a szerelvények teljes körű felújítását foglalták magukban.
Szendrői Városi Sport és Szabadidő Klub több évtizede működik, melynek Természetjáró szakosztálya 2004 januárjában 20 évvel ezelőtt alakult helyi lelkes lokálpatriótákból és természetet szerető emberekből.
Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak mintegy 1,7 milliárd forint hazai forrásból a Tisza-tó térségében – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke Szolnokon a sajtótájékoztatón.
Az idegenforgalmi kereslet az utóbbi években Európában és világszerte egyaránt új tendenciákat mutat. A hagyományosan helyi vagy regionális keresleten alapuló vidéki turizmusnak, valamint a kapcsolódó szolgáltatásoknak - mint az ökoturizmus, fenntartható turizmus vagy a falusi turizmus - reagálnia kell a változó igényekre. Erre nyújt lehetőséget az Európai Unió vállalkozások, valamint a kis-és középvállalkozások versenyképességét célzó programja (COSME) által társfinanszírozott EuroCluster vidéki turizmus projekt, amelynek keretében az ágazat nemzetközi együttműködések révén bővítheti piacait az Európai Unió vidéki turizmussal foglalkozó euroklaszterében.
Jelenleg Magyarországon agroturisztikai étkeztetés kistermelői falusi vendégasztal, falusi szállásadás, valamint lakáséttermi szolgáltatás keretében valósulhat meg. Tekintettel arra, hogy meglehetősen nehéz eligazodni a különféle agroturisztikai étkeztetési szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó adózási szabályok rengetegében, az alábbiakban részletezésre kerülnek a témában felmerülő személyi jövedelemadót, illetve általános forgalmi adót érintő szabályok, hatósági álláspontok.
A Dunakeszi Teknős Tanösvény koncepcióját a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által javasolt tanulmány alapján dolgozta és építette meg a Paradigma Ariadné építésziroda. A Teknős Tanösvény a helyi különleges ökoszisztémájú tőzeglápot mutatja be.