Településbemutató

Écs település a Sokorói dombvidék területén, Pannonhalma szomszédságában fekszik. A falu közel kétezer lakosnak ad otthont. 

„Meglepő dolgokat produkál Olaszfa újabban! Szerdán este a templomban Rákász Gergely orgonaművész lenyűgöző látványkoncertjén vettem részt, melyen defibrillátor beszerzésére adakozhattunk. A Szívügyünk Olaszfa Egyesület a hálás közönséget még vendégül is látta.” – írta nemrégiben V. Németh Zsolt, miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője a településről.

Orfű község Baranya megyében, Pécstől 17 kilométerre észak-északnyugati irányba fekszik. Idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű, mivel rengetegen jönnek üdülni és nyaralni. A hetvenes évek során megépített három mesterséges tó –  az Orfűi-, a Pécsi-, illetve a Herman Ottó-tó – környékén számtalan nyaraló található. Az első kettő turisztikai jellegű, míg a Herman Ottó-tó inkább tájvédelmi jellegű: fürdeni nem, csak horgászni lehet benne.

Az észak-magyarországi kisváros természetföldrajzi helyzetéből adódóan kiváló adottságokkal rendelkezik, festői környezetben található Ózdtól 14 km-re délre.

A 3131 fős település, amely 2001-ben nyerte el a városi rangot, kedvezményezett, azon belül is a leghátrányosabb helyzetű, komplex programmal fejlesztendő ózdi járás területén található.

A monostorokhoz ősidők óta tartoznak kertek. A Szent Mauríciusz Monostor gazdasága termékeivel és szolgáltatásaival az ezeréves bakonybéli bencés hagyomány alapján az egész ember fenntartható jólétét szolgálja mindenki életében, akivel közösségünk kapcsolatba kerül – vallja a bakonybéli bencés közösség gazdálkodási hitvallása.

Kétegyháza nagyközség Békés megyében, a Gyulai járásban. Az egyik legnagyobb magyarországi román nemzetiségű település: lakóinak mintegy 30 százaléka vallja magát románnak.

A Keszthelyi-fennsík és a Tapolcai-medence szélén, a Lesence-patak mellett fekszik Lesenceistván falucska nem egészen 1000 lakosával, Zala és Veszprém megye határánál. Kelet felől vulkanikus hegyek láncolata és a Bakony erdői övezik. Sümeg felől a 84-es számú főút határolja, amely csatlakozik a Balaton északi partján húzódó 71-es főúthoz. A Keszthely felől ide érkezők szőlőhelyek között kanyarogva, csodálatos panorámában gyönyörködhetnek és csendes, de példás fejlődéssel találkozhatnak a község iránt érdeklődők.

Az ötödik éve megrendezésre kerülő Kapolcsi Gépbemutató és Állatvásár minden évben kétszer, tematikus programokkal várja az egyre több érdeklődőt. Az eddigi rendezvényeken hagyományos ételek, kézműves remekek, gyermekprogramok, a Karcagi Birkacsárda remekei egészítették ki a kikapcsolódást. Szó volt az erdészeti támogatásokról, erdőművelési módokról, előtérbe került a fafeldolgozás, az ökoturizmus, a környezeti nevelés és a szakmai orientáció. A díszvendég a Bakonyerdő Zrt.

Abaújszántó a Tokaji borvidék egyik települése, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Gönci járásban található. 2015-től egy fiatal, agilis polgármestere vezeti a várost, aki új lendületet hozott a fejlesztések területén, sikeres pályázatok és saját források felhasználásával. 

Abaújszántó a Tokaji borvidék egyik települése, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Gönci járásban található. 2015-től egy fiatal, agilis polgármestere vezeti a várost, aki új lendületet hozott a fejlesztések területén, sikeres pályázatok és saját források felhasználásával.