Pályázatok

A támogatási lehetőségek kiaknázásával valósítható meg a mezőgazdaság sokszínűsége, stabilitása és versenyképessége – mondta Nagy István agrárminiszter a Hortobágy-Faluvéghalma Kft. húsfeldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán. A beruházás másfél év alatt készült el, melynek során az új épületek a legmodernebb technológia vívmányait vonultatják fel, miközben megújuló energiát alkalmaznak.
A felhívás tervezet (VP3-5.1.1.1-21) célja a mezőgazdasági termelők tavaszi fagykár következményeinek mérséklése céljából megvalósuló beruházásainak támogatása, így segítve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, illetve a kockázatmegelőzés és -kezelés előmozdítását.
Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán.
Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására.

Csatka egy apró, alig 223 lélekszámú mesebeli község Komárom-Esztergom és Veszprém megye határán. Bognár Tímea polgármestert az egyre szépülő településről és jövőbeli terveiről kérdezte a Komárom Esztergom Megyei Hírportál.

Az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetőek lesznek a Közös Agrárpolitika (KAP) átmeneti támogatási időszakában, és a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-i indulásáig - mondta az erdőkért felelős helyettes államtitkár Tápiószentmártonban.

Megjelent a „Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenysége” című pályázati felhívás. A pályázat fő célja, hogy az Európai Unió és Magyarország által elismert minőségrendszerek ismertek és elismertek legyenek a piacok és a vásárlók körében. Az első benyújtási szakasz 2021. július 9-étől 2021. augusztus 9-éig tart.

A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből - mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok keretösszegét megötszörözte a kormány, így az érintettek 50 milliárd forint helyett 260 milliárd forintot kaphatnak - jelentette be péntek Nagy István agrárminiszter Hajdúnánás-Kendereskertben, ahol a megye 51 nyertes gazdálkodójának átadta a támogatási szerződéseket.