Mintaprojekt

A mentőszolgálat Fejér megyében országos szinten is példás munkát végez, de van egy olyan speciális terület – a vízi- és kutatómentés –, ami a Duna Fejér megyei szakasza és a Velencei-tó vonatkozásában megerősítésre szorul – ez a gondolat ösztönözte az alapítókat a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány létrehozására.
Az Unióban működő vidékfejlesztési hálózatokat összefogó ENRD célja, hogy a különböző országok mintaprojekteken keresztül megismerhessék egymást. Mostantól az Európai Unió honlapján található mintagazdaságok között kereshetünk rá a Pipitér sajtműhelyre. Idén Magyarországról három vállalkozás került be, ezek egyike az orosházi vállalkozás. 
Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában.

A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep fejlesztésére. E szerint 550 millió forinttal segíti a kormány a mintegy egymilliárd forintos beruházást.

Nagy Dezső családja már a nyolcvanas években vendéglátással foglalkozott, de 2011 végén olyan irányba változtak az ágazat lehetőségei, ami arra ösztönözte, hogy más lehetőségek irányába nyisson. Végül 2013 nyarán határozta el, hogy méhészkedni szeretne: elvégzett egy tanfolyamot, majd a következő tavasszal elkezdett dolgozni egy tapasztalt méhész mellett. Két év szakmai tapasztalatszerzés után 2017-ben vett 5 méhcsaládot, és berendezett egy telephelyet Cserkúton. Ebben az évben már volt saját méze, amivel be is nevezett a Megye Méze versenyre, ahol akác kategóriában a megtisztelő 3.

Szentistvánbaksa egy festői szépségű kis falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mely Abaúj vármegye egyik legősibb községe volt. Az önkormányzat által a közmunkaprogram keretében működtetett szappanházban az országban elsőként készítenek kecsketejből egyedi kivitelezésű szappanokat. Emellett kialakították a Kecskelakot, ahol a látogatók többek között bepillantást nyerhetnek egy hagyományőrző „Nagymama portára” is.