Jó gyakorlatok a Vidékfejlesztési Programban

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.
A 2002-ben elindított településfásítási program egyik célja, hogy ráébredjünk, a fák és az erdő a mi ügyünk is, magunk is képesek vagyunk hozzájárulni, hogy szebb környezetünk legyen - mondta Feldman Zsolt a Településfásítási program bakonyszombathelyi állomásán.
2024. április 4.
A somogyiak voltak a legaktívabbak az idei zöldítésben. Az év elején hirdették meg a tízezer lélekszám alatti települések zöldítését szolgáló program negyedik ütemét. Az önkormányzatok 10 ezer sorfát igényelhettek, a tavaszi ültetési időszakra 4 ezer, az őszire 6 ezer sorfa volt elérhető.
Az elmúlt években Csongrád-Csanád Vármegye számos településén, volt szerencsém közreműködni, a tanyák fejlesztésében, mely több esetben az ingatlanok energetikai korszerűsítését jelentette. Így sok háztetőre és portára került telepítésre napelemes rendszer.
Magyarország eddigi legnagyobb településfásítási programjának részeként, az ország egyik legkisebb településén, a mindössze 28 lakosú Zala vármegyei Lendvajakabfán ültetett el ünnepélyes keretek között három platánfát az Agrárminisztérium államtitkára.
Kerényi Csaba elnyert Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó, VP2-4.1.8-21 kódszámú felhívás támogatását Bácsalmáson. A projekt során precíziós gazdálkodásra való áttéréshez kapcsolódó fejlesztés valósult meg, mely keretén belül beszerzésre kerültek a megfelelő gépek és berendezések, így a gazdaságban környezettudatosabb, hatékonyabb és gazdaságosabb termelés folyhat.
Idén is folytatódik a Településfásítási Program, melynek keretében újabb közel 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer sorfával. A 10 ezer főnél kisebb településeknek negyedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés első fáit, ünnepélyes keretek között a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn ültette el Nagy István agrárminiszter és a település polgármestere, Tóth Mária.
Az elmúlt évek szorgos előkészítő munkája lassan behozza gyümölcseit, hiszen több korábban elnyert pályázat eljutott a kivitelezési szakaszához, adott tájékoztatást Bögi István András, Nagybaracska polgármestere. Sikeres volt a település a Magyar Falu Programban, a vidékfejlesztési kiírásban is jól pályáztak.
Az Agrosztár Kft. sertésneveldéjét adták át Dombegyház határában, a Jakabfi majorban. A cég történetének, gazdálkodásának újabb mérföldkövéhez érkezett. A Vidékfejlesztési Program keretében, az állattartó telepek fejlesztésének támogatásával valósult meg a több mint 4 milliárd forintos fejlesztés.
Befejeződött a Tótkéri út felújítása Jánoshidán. A mezőgazdasági utat ünnepélyes keretek között adta át Borbás Zoltán, a vármegyei közgyűlés alelnöke, Pócs János országgyűlési képviselő, Eszes Béla polgármester és Pintér Gábor a HE-DO Kft. főépítésvezetője.