Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

majort
2022. 12. 05., h – 12:27

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.


A KAP Stratégiai Tervnek mindkét pillérében találhatóak ösztönző jellegű zöld beavatkozások. Ezúttal a II. pillér terület- és állatlétszám-alapú támogatásait ismertetjük.


A 2014–2020-as időszak állatjólléti támogatásai a KAP Stratégiai Terv keretében is elérhetőek lesznek, részben a már ismert, részben egészen új kötelezettségvállalásokkal. Általános szabály, hogy olyan új kötelezettségvállalásokat is beépítettünk, amelyek az antimikrobiális szerek használatának csökkentéséhez vezetnek. A méhészet, a juh- és a kecsketartók, a tejhasznú szarvasmarhát tartók, valamint a baromfitartók számára a következő beavatkozásokon keresztül lesznek elérhetők állatjólléti támogatások.
A kiskérődző-ágazat számára 2019-ben váltak először elérhetővé állatjólléti támogatások. Az állattartás fejlesztését célozzuk meg azáltal, hogy támogatást biztosítunk az állatok javát szolgáló állatjólléti, higiéniai és takarmányozási körülmények, feltételek megvalósításához.


Kötelezettségvállalások között van a körömápolás elvégzése, az endo- és ektoparaziták elleni védekezés és az ásványianyag-kiegészítés alkalmazása is.


Ezek jellemzően 40 és 75 eurónak megfelelő forint/állategység/év összeg támogatást jelentenek. A beavatkozásra több mint 5 milliárd forint áll rendelkezésre.


A hazai tejelőszarvasmarha-állományok általános jóllétét, élhető körülményeit a tartástechnológia és a takarmányozás határozzák meg, ezért a kötelezettségvállalások között az állatsűrűségre, valamint a gondozói felügyeletre vonatkozó kötelezettségek is szerepelnek. A preventív beavatkozások és takarmányozásra vonatkozó kötelezettségek szintén részei a programnak, a természetes körülmények biztosítására vonatkozó választható kötelezettség mellett. Az egyes kötelezettségek vállalásáért és betartásáért 8-156 eurónak megfelelő forint/állategység/év összeg ítélhető oda. A beavatkozás keretösszege több mint 32 milliárd forint.


A baromfiállományok általános jóllétét, élhetőbb körülményeit is a tartástechnológia és a takarmányozás határozza meg, A választható kötelezettségek között van az állatsűrűségre, a mechanikai sérülések megelőzésére, a takarmányozásra, az alacsony toxintartalmú takarmány biztosítására vonatkozó kötelezettség. Fontos változás, hogy e kötelezettségek vállalása mellett a 4. év végére nem ketreces tartási mód alkalmazását is kötelezően meg kell valósítani.


A kötelezettségek vállalásáért és betartásáért 1-52 eurónak megfelelő forint/állategység ítélhető oda évente, és a beavatkozásra több mint 26 milliárd forintot különít el a tárca.


Állatjólléti támogatás a méhészet számára is elérhető lesz. A beavatkozás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését célozza azáltal, hogy támogatást nyújt a méhek jóllétét szolgáló higiéniai-állatvédelmi körülmények, feltételek biztosításához. A méhcsaládok egészségét a kötelező mézvisszahagyás azzal szolgálja, hogy a mézelvételt követő esetleges méhlegelő-szűkösség idején a méhek nem saját testük tápanyagait használják fel, és nem vitaminoktól és ásványi anyagoktól mentes mesterséges élelmet kapnak a fiasítás nevelésére, így az egyedek egészségesebbek maradnak, élettartamuk nem csökken.


Szólni kell az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációjáról is. A fentebb említett ágazatok közül a tejhasznú szarvasmarhákat tartók, a baromfitartók és a sertéstartók részesülhetnek az új típusú támogatásból, aminek az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem támogatása a célja. A korábbi években nem szerepelt a támogatások között, de az ágazati igények növekedése rámutatott az ilyen típusú támogatás szükségességére. A kötelezettségvállalások közül a nagylétszámú telepekre a mintavétel és a rezisztenciavizsgálat elvégzésének kötelezettsége vonatkozik, továbbá antibiotikum-csökkentési terv kidolgozása és felülvizsgálata, valamint elektronikus adatgyűjtési rendszer alkalmazása. Baromfi esetében preventív termékek alkalmazását is vállalni kell. A kompenzációs támogatás 1-657 eurónak megfelelő forint, a vállalt kötelezettségektől függően. Keretösszegként 12 milliárd forint áll rendelkezésre.


Az állati genetikai erőforrások ex situ megőrzése beavatkozás a védett őshonos, a veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták hímivarú egyedeinek (kivéve baromfifélék) eredeti tartási vagy takarmányozási feltételektől eltérő módon, ex situ környezetben való megőrzését támogatja. A különböző gazdálkodási rendszerekben a nagy genetikai értéket képviselő, sokszor kihalással vagy genetikai erózióval fenyegetett, de mezőgazdasági szempontból értékes növényfajok és állatfajták kiemelt támogatást élveznek.


E fajták megőrzése a biodiverzitás fenntartása érdekében kiemelten szükséges.


Az állati genetikai erőforrások in situ megőrzése beavatkozás az alacsony egyedszámú védett őshonos, a veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományainak a fajták eredeti tartási és takarmányozási körülményeihez hasonló, vagyis in situ feltételek közötti tenyésztésben való fenntartását támogatja.


Az állati genetikai erőforrások in vitro megőrzése a védett őshonos, a veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták genetikai anyagának (sperma, petesejt, embrionális sejt, embrió, ivarszervszövet) begyűjtését, mélyhűtve történő tárolásra való előkészítését és laboratóriumi körülmények közötti, mélyhűtéses eljárással való tárolását, továbbá a védett őshonos, a veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták egyedeinek genetikai vizsgálatát támogatja.


A növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzése beavatkozás mezőgazdasági és élelmezési célú növényfajok tájfajtáinak, házikerti fajtáinak, termesztésből kiszorult fajtáinak, illetve egyéb haszonnövények ökotípusainak, továbbá ezek vad és rokon fajainak, valamint a mikroorganizmusok védelmét és fenntartását támogatja. Mikroorganizmusok esetében a növénytermesztés, az állattenyésztés, az élelmiszeripar, az erdőgazdálkodás, a talajvédelem, a vízgazdálkodás stb. területein hasznos és káros tevékenységet végző mikroorganizmusok (vírusok, baktériumok, élesztőgombák, penészgombák és egyéb gombák, ide sorolva a termeszthető nagygombákat is) megőrzése és hosszú távú fenntartása a cél, genetikai tulajdonságaik változatlan állapotban való megtartása mellett.


A növényi genetikai erőforrások in situ megőrzése beavatkozás egy újonnan bevezetésre kerülő támogatás, amely a mezőgazdasági és élelmezési célú növényfajok sokféleségének használatban való (on farm) megőrzését, tájfajták, házikerti fajták és termesztésből kiszorult fajták megfelelő méretű állományainak a termesztését, illetve a haszonnövények ökotípusainak és vad rokon fajainak természetes élőhelyen (in situ) fellelhető állományainak megőrzését, mindezek szaporítóanyagának az előállítását és felhasználását támogatja.


Fontos a legeltetéses állattartáshoz kapcsolódó támogatások rendszerének áttekintése is. Az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések és az ökológiai gazdálkodás támogatása esetében elmondható, hogy a 2022-ben indult támogatás változatlan feltételekkel folytatódik 2025-ig, de abban az évben új pályázati felhívás kiírása várható, az újabb kihívásoknak megfelelően módosított tartalommal.


Az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) egy önkéntes alapon működő kifizetési rendszer. A program résztvevői az agrár-környezetgazdálkodási célok elérése érdekében többlettevékenységet vállalnak gazdálkodásuk során.


A támogatás feltétele a vállalt tevékenységek elvégzése a kötelezettségvállalás időtartama alatt.


Az Ökológiai gazdálkodás támogatása beavatkozás célja konvencionálisan művelt területek ökológiai művelésbe vonásának ösztönzése és az ökoművelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartása. Az ökológiai gazdálkodás hozzájárul a biológiai sokféleség fenntartásához és növeléséhez, erősíti a természetes önszabályozó folyamatokat, védi és javítja a talaj biológiai állapotát, csökkenti a növényvédő szerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatásokat, valamint segíti az élelmiszerbiztonságot.


Az Agro-ökológiai földhasználatváltást ösztönző kifizetés egy önkéntes alapon működő új kifizetés. A program résztvevői az Agroökológiai átállás érdekében több éven keresztül fenntartják az Agroökológiai nem termelő beruházások keretében megvalósított, földhasználatváltást jelentő nem termelő kultúrákat és tájképi elemeket, és vállalják, hogy gazdálkodásuk során a vonatkozó alap-feltételrendszeren túlmutató többlettevékenységet végeznek.


Az élőhelyek újbóli változatossá tétele és a tájképi elemek helyreállítása, valamint a vizek védelmét és az erózió elleni védekezést szolgáló elemek mérsékelik a mezőgazdaság által okozott káros éghajlati változásokat, illetve elősegítik az azokhoz való alkalmazkodást, a biológiai sokféleség védelme mellett védik a talajt, a vizet és a levegőt, valamint elősegítik a táj jellegzetességének megőrzését és helyreállítását. Támogatott tevékenység a biodiverzitást védő és a talajvédelmi célú évelő kultúrák újonnan való telepítése, a természetközeli gyepek fenntartása, mezővédő fasorok és mezővédő erdősávok telepítése nem termelő beruházás keretében, valamint a legelők, kaszálók ápolása és fenntartása is. Az újonnan kialakított part menti vízvédelmi pufferzónákat és a vizes élőhelyek fenntartását szintén ez az intézkedés támogatja.


Forrás: Magyar Mezőgazdaság/ Nagy Viktor
Fotó: Magyar Mezőgazdaság