Megjelent a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2023. évi pályázati felhívása

majort
2023. 05. 31., sze – 12:12

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programot 2023-ban is folytatja a Települési Önkormányzatok Szövetsége (TÖOSZ), ebben az évben azokat a már bizonyított jó önkormányzati gyakorlatokat várják, amelyek minimum legalább egy éve hatékonyan, hatásosan, mások számára átvehető és megismételhető módon működnek.

A Programot TÖOSZ az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-tól folyamatosan. A megvalósításában a 2023. évben a TÖOSZ mellett részt vesz a Kisvárosok Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület, a Homo Oecologicus Alapítvány, az Országos Polgárőr Szövetség.

A Program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival, kormányzati szervezetekkel és a nemzetközi szakmai közélettel is.

Az új és innovatív helyi megoldások feltérképezése, illetőleg az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának terjesztése a hasonló problémával küszködő önkormányzatok körében jobb közszolgáltatásokat, s a településvezetésben magasabb színvonalú teljesítményt eredményezhet. A Program által kezdeményezett tudásátadási folyamat azonban nemcsak azokat az önkormányzatokat segíti, amelyek új megoldásokhoz jutnak, hanem azokat is, amelyek a gyakorlatokat kialakították. A tudásátadás nemcsak írott formában, hanem nyílt napokkal és a kollégákkal való konzultáció során valósul meg. E konzultációkon kitűnő új ötleteket kaphat az átadó önkormányzat is a kialakított gyakorlatok továbbfejlesztésére.

Három nagy területen várják pályázatokat 2023-ban:

  1. Helyi értékek a településmarketing és/vagy a kulturális alapú gazdaságfejlesztés szolgálatában
  2. Bűnmegelőzési, közbiztonsági jó önkormányzati gyakorlatok
  3. Önkormányzati innovációk

A díjak odaítélésénél kiemelt szempontok az elfogadottság és együttműködés, az átláthatóság és nyitottság, a hatásosság, a hatékonyság, a fontosság, a fenntarthatóság és a megismételhetőség.

Azok az önkormányzatok pályázhatnak a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Díjra, amelyek a maguk megítélése szerint valami új és másutt is alkalmazható gyakorlatot alakítottak ki.

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Díj elnyerésére irányuló pályázat benyújtásával a pályázó önkormányzat vállalja hogy a TÖOSZ-szal kötendő szerződés szerint a saját, díjazott gyakorlatát más önkormányzatokkal megismerteti. Annak érdekében, hogy a tudás széles körben, az ország más részein is hasznosulhasson, a nyertesek a legjobb gyakorlatukat bemutató fontosabb információkat nyílt napok, szakmai konferenciák, tanulmányutak, internetes bemutatkozás keretében adják át. A Program a nyertes önkormányzatok képviselőinek mindehhez felkészítő képzést kínál.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. szeptember 14.

A pályázat részletei az http://töosz.hu/news/839/73/A-Legjobb-onkormanyzati-Gyakorlatok-Program-2023-evi-palyazati-felhivasa/ oldalon ismerhetők meg.

 

Forrás: töosz.hu
Fotó: töosz.hu