Pályázat

Május 28-án megjelent „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívás, amelynek keretében vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet - közölte Nagy István agrárminiszter. A felhívás keretösszege 50 milliárd Ft. Az érintettek 95%-os támogatási intenzitás mellett, maximum 300 millió forintra pályázhatnak.

A pályázat célja, hogy felkutassa és díjazza azokat a települési közösségeket, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. A Belügyminiszter az idei évben is meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2023. pályázatot "Felépíteni a jövőt” mottóval.
A Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban (HIDA) elismerésre azok pályázhatnak, akik hagyományos alapanyagból, innovatív megoldások alkalmazásával, a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő élelmiszert állítanak elő.

Az agrártárca ebben az évben több mint 950 milliárd forint felhasználását és kifizetését teszi lehetővé a gazdáknak, ami meghaladja a megelőző hét év teljes támogatási összegét - mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron.