Közel 100 éves Méhészet generációkon át

majort
2024. 03. 17., v – 10:53

1928-as az első írásos emlék, amit id. Stencli Ferenc dédapja jegyzett fel a méhészetéről, és tudjuk, hogy már az ő apja is méhészkedett. Akkor még kasban, tehenes szekérrel vándoroltatva a méheket, több mint 100 éve, 5 generációval ezelőtt. A méhek szeretete azóta is töretlen a Stencli Családban és öröklődik apáról fiúra.

Méhészetük jelenleg 2 telephelyen, 200-300 közötti méhcsaládszámmal rendelkezik. Ritka kaptárrendszerrel dolgoznak, de ennek köszönhetően kiváló minőségű, teljesen vegyszermentes, és mellékíz nélküli, tökéletesen tiszta mézet tudnak termelni. Számukra a méhek jóléte mindig az első helyen áll.

Családi hagyomány náluk a méhészkedés, a méhek szeretete, ahogy id. Stencli Ferenc mondja. Kisgyermek korában – 60-as évek elején – szüleivel a Börzsöny nyugati lankáin lévő méhesükben pergettek. Családi események voltak ezek, feledhetetlen emlékekkel.

Fia Stencli Ferenc 2011-ben döntött úgy, hogy folytatja a családi hagyományt.

Méhészetük a csodálatos Ipoly-völgyben helyezkedik el, mely a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz kapcsolódik. Méhészeti termékeik részben ennek, nagyobbrészt az alkalmazott kaptáraiknak köszönhetően kiváló minőségűek. Méheiket rakodókaptárakban tartják, a méztermeléshez szűzlépes hizlalt keretes mézkamrákat használnak. A szűzlépekben a megtermelt méznek egyedülállóan tiszta színe, íze és illata van. Előnyük, hogy azokba soha nem petézett az anya, így bábing, és egyéb szennyeződésektől mentesek. Ám van egy ennél is fontosabb szempont is: a méz szermaradvány-mentessége! Ezek soha nem találkoznak a méhcsalád egészségének megőrzése miatt szükségszerűen alkalmazott vegyszerekkel, így a belőlük pergetett méz garantáltan vegyszermentes! Ezt másfajta kaptárral nem lehet megvalósítani. A különböző kaptárakban megtermelt mézek minősége között ezért van nagy különbség, és nem igaz az a vásárlói mondás, „méz-méz, mind egyforma”, hiszen külsőre sem az, hát még a beltartalma!

A szennyezésmentes környezet, az alkalmazott kaptártípus, a méhészeti technológia és eszközök együttesen garantálják vásárlóik számára a megbízható minőséget.

Kiváló termékeiket 2003-óta ellenőrzött mézkiszerelő kisüzemben üvegezik és csomagolják. Az állami hatóságok általi rendszeres mintavételes mézellenőrzés garanciát, biztonságot nyújt a vásárlóiknak.

Termékeik között megtalálhatók a különböző fajtamézek, a propolisz, virágpor, méhpempő, méhviasz.

A termékek beszerezhetők a Váci-, Nagymarosi - és a Szobi termelői piacon, illetve a webshopjukon keresztül is: https://stenclimeheszet.hu/.

 

Szerző: Fieszl Csaba
Fotó: Stencli Ferenc