Legyünk mi az agrár-startup nemzet!

majort
2022. 02. 23., sze – 09:18

Az innováció és a digitalizáció olyan részei korunk agráriumának, amelyek nélkülözhetetlenek a gazdálkodók versenyképességéhez - mondta kedden a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) megrendezett konferencián Bencsik Dávid, nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.


Gyuricza Csaba a rendezvényt megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az eseménynek éppen az egy éves Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ad otthont. Az intézmény 4 egyetem és 13 agrár-kutatóközpont egyesüléséből jött létre, ahol rengeteg érték képződik. A MATE rektora hozzátette: az agrár-felsőoktatás megújítása már megkezdődött, itt az idő, hogy ezt az újító munkát, ezt a lendületet vigyük tovább – tette hozzá.


Napjaink agrár- és élelmiszeripari vállalatai azon dolgoznak, hogy a Föld egyre növekvő népességét élelmiszerrel lássák el, miközben korlátozniuk kell a hulladék- és károsanyag kibocsátásukat. Eközben a fogyasztók ízlése is változik, ami növeli a keresletet a helyben termesztett termékek iránt – hangsúlyozta a MATE, az Agrárminisztérium és Magyar Kockázati- és Magántőke Befektetők Egyesületének közös szervezésű agrárinnovációs konferenciáján Bencsik Dávid. Utóbbi szervezetet a rendezvényen Eszter Elemér elnök képviselte. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a gödöllői eseményen hozzátette: az ágazat fejlődését már nem feltétlenül a földterület nagyága, hanem sokkal inkább a biotechnológia adta előnyök és a gazdaságok ellenőrzését és irányítását szolgáló digitális módszerek garantálják. A fejlődéshez és a versenyben maradáshoz tőkére van szükség, ami nem árt, ha okos - hívta fel a figyelmet a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár. Szükség van kutatás-fejlesztésre, hozzáférésre az új technológiákhoz, szakértelemhez. Fontos felismerni időben az új trendeket és hozzáférni a korai beszerzési lehetőségekhez - tette hozzá.


Bencsik Dávid emlékeztetett, hogy az intenzív mezőgazdasági kutatás-fejlesztést végző startupokba a 2000-es évek környékén szinte semmilyen tőketámogatást nem kaptak. Ezzel szemben húsz évvel később világszerte már több milliárd dollárra emelkedett ez az összeg. Mindaz, amit a világról tudunk, a szemünk előtt alakul át. Mesterségek tűnnek el, helyüket átveszi a digitalizáció és a mesterséges intelligencia - jelentette ki. Miért ne lehetnénk mi, magyarok egy startup nemzet, mezőgazdasági irányzattal? - tette fel a kérést a helyettes államtitkár. Hazánk minden adottsággal rendelkezik a sikerhez: jó föld, kedvező éghajlat, elegendő vízkészlet és kiváló képzés - szögezte le.  A magyar csodafegyver a szellemi tőke, csak ez sajnos egyúttal az egyik legvonzóbb exporttermékünk is egyben - mondta a helyettes államtitkár. Ahhoz, hogy itthon tartsuk a tehetséges fiatalokat és fejlesztéseiket, szükségünk van egy jól működő kiterjesztett ökoszisztémára: ambiciózus felsőoktatásra, kormányzati támogatásra, illetve tőkére. Ez termelheti ki a világszínvonalú magyar szabadalmakat és piacképes termékeket, szolgáltatásokat - zárta beszédét Bencsik Dávid.


Az esemény kerekasztal beszélgetésén - amely az ágazati támogatásokról és a versenyképességről szólt - Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára is részt vett. A kormány a Vidékfejlesztési Program nemzeti társfinanszírozását megemelte az Európai Unióban adható maximális, nyolcvan százalékra a 2021-2027-es időszakra. Magyarországon idáig a 2004-es EU-csatlakozás óta az agrár-, illetve a vidékfejlesztési támogatások rendszere elsősorban a vissza nem térintendő támogatásokra helyezte a hangsúlyt, a következő időszakra viszont a megemelkedett források, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján pénzügyi eszközök bevezetését tervezi, amely elsősorban az állattenyésztés, illetve az élelmiszeripar területén tud kiegészítő támogatási lehetőséget biztosítani és amely nagy mértékben növelheti az ágazatok versenyképességet – jelentette ki Viski József. A 2021-2027-es időszakban 4265 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztésre. A megemelt társfinanszírozásnak már tavaly lehetett látni a jeleit – monda a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, ugyanis az Agrárminisztérium több mint 1100 milliárd forint összegben írt ki beruházásokat ösztönző pályázatokat.


Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda