Már látogatható az újonnan megnyitott Bükki Csillagda

majort
2022. 03. 12., szo – 10:55

Keddtől látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat.


„Vannak még csodák Magyarországon” – méltatta a Bükki Csillagdát az ünnepélyes megnyitón Nagy István agrárminiszter, hozzátéve: a beruházás célja, hogy a természettől egyre távolodó embert visszahozza a természetbe.


Mint emlékeztetett, a nemzeti parki igazgatóságok hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt több mint 10 évben, csak tavaly 30 jelentős beruházás fejeződött be, együttesen 8,7 milliárd forint összértékben.


A nemzeti parkok eredményeit jól mutatja, hogy létesítményeikben a regisztrált látogatószám az elmúlt 13 év alatt 900 ezer főről 1,6 millióra növekedett – idézte fel a miniszter.


Elmondása szerint az igazgatóságok fenntartásában 355 létesítmény hivatott a természet csodáit bemutatni, ez a szám pedig az utóbbi nyolc évben 81-gyel nőtt. Az ökoturisztikai infrastruktúrát adó létesítmények mintegy fele szabadon látogatható.


A létesítményekben igényelhető szakvezetések révén egyedi élmények várják a látogatókat, ezt egészíti ki a védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeit bemutató 201, összesen csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény, 63 bemutatóhely, 34 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház és 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang is – sorolta.


Nagy István kiemelte a nemzeti parkok 15 természetiskoláját is, ahol a fiatalok szakképzett pedagógusok és speciális oktatási programok segítségével ismerkedhetnek a teremtett örökséggel.


Mint hangsúlyozta, a nemzeti park igazgatóságok működése nem öncélú, hanem a természeti örökség védelmén túl a klímaváltozás hatásainak mérséklése, a turisztikai ágazat és a mezőgazdaság termelési potenciáljának fenntartása szempontjából is nemzetstratégiai jelentőségű.


Erre kiváló példa a most nyíló Bükki Csillagda – jegyezte meg a miniszter –, hiszen a Bükk-fennsík kismértékű fényszennyezettsége különösen alkalmassá teszi az éjszakai csillagászati észlelésekre.


Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte, hogy hosszú előkészítést követően valósult meg a beruházás, amelyre azért is szükség volt, mert mostanáig egész Kelet-Magyarországon nem működött csillagda.


Mint hozzáfűzte, a megvalósításhoz – a kormányzati támogatáson túl – szükség volt a helyi kreatív energiákra is, egy látogatóközpontban ugyanis "nem elég a Wikipédiát kivetíteni a falra", különleges élményeket kell adni.


A Bükki Csillagda a meteoritoktól a VR-küldetéseken át a látcsövekig valóban nagyon izgalmas lesz a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Nemcsak a látogatók nyernek azonban a beruházással, hanem a helyiek is, mert ez a turisztikai attrakció a térség megtartóerejét is növeli – hangsúlyozta Révész Máriusz.


A Bükki Csillagda közleménye szerint az intézményben helyet kapott egy Magyarországon páratlan meteoritgyűjtemény, köztük megérinthető darabokkal, valamint holdi és marsi eredetű meteoritokkal.


A létesítmény egyedülálló lehetőségeket biztosít a csillagászati megfigyelések számára is, a Közép-Európában páratlan élményt nyújtó, 50 férőhelyes planetáriummal, a kupolában elhelyezett különleges naptávcsővel és a tudományos igényű előadásokkal, melyek révén az érdeklődők ismereteket szerezhetnek a Naprendszerről és a világegyetemről – hangsúlyozza a közlemény.


A csillagdához kapcsolódik egy 4 kilométer hosszú Bolygótúra tanösvény is, mely a környék természeti, földtani és kultúrtörténeti értékei mellett egy lejárható Naprendszer-modellt tartalmaz – közölte a Bükki Csillagda.


Forrás: MTI
Fotó: AM Sajtóiroda