Szenvedélyévé vált a „bati”

majort
2022. 09. 04., v – 08:20

„Amikor megkérdezik, hogy miért pont az édesburgonya, órák hosszat tudok beszélni róla. Szenvedélyemmé vált a „bati”, ahogy legtöbbször nevezem” – vallja Babos-Szőllősy Gabriella gazdálkodó.


– Hogyan kezdődött? El kell mondanom, hogy a családunkban mindig is jelen volt az agrárium, akadtak mezőgazdasági előzmények. Szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozunk, a zöldségeket pedig – mint sok család – mindig megtermeltük magunknak. Kisebb gyümölcsöseink is vannak, tehát nyugodtan mondhatom, hogy elég sokszínű a tevékenységünk. Az édesburgonya azonban külön fejezetté vált mindebben – idézte fel a kezdeteket a Sárváron gazdálkodó hölgy. – Kisfiam születése után, 2015-ben ismertem meg az édesburgonyát.


Az első ételek egyike volt, amit kipróbáltunk hozzátáplálásra.


2018-ban kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy megpróbálkozom az édesburgonya termesztésével. Valami nagyszerű, valami nem szokványos, kicsit különleges dologgal szerettem volna foglalkozni. Mivel trópusi növény, Magyarországon addig nem terjedt el, ezért viszonylag kevés fórum állt rendelkezésemre, hogy a termesztését elsajátítsam. Ami információt csak tudtam, felkutattam, hogy minél szélesebb körű ismereteim legyenek a termesztéséről. Azóta többféle technikát alkalmazva és több helyszínen termesztem az édesburgonyát, bízva benne, hogy az évek során ki tudom alakítani a legjobb gyakorlatot. A gyomokat teljesen mechanikus úton irtjuk, hogy teljesen organikus terméket tudjunk előállítani, minden vegyi anyagtól mentesen. Több mint 7 ezer tő édesburgonyát termelünk jelenleg. Ebből 5 ezer tő hagyományos, vagyis sárga, több mint 2 ezer tő viszont lila. Ezek egyike sem nevezhető kis mennyiségnek – munka tekintetében sem, mivel az édesburgonya sok odafigyelést és gondoskodást kíván.


Rendkívül nagy a vízigénye, ezért mindennapi öntözése elengedhetetlen. Nálunk meglehetősen nehéz termeszteni a talaj kötöttsége miatt.


Babos-Szőllősy Gabriella a termesztés mellett különböző termékeket is készít az édesburgonyából mint kistermelő.


– Büszke vagyok az alma-édesburgonya zöldség- és gyümölcslére, amit egyelőre egyedül mi készítünk. Ételintoleranciában szenvedőként nekem is hozzátartoznak a mindennapjaimhoz azok a nehézségek, amikkel mindenki másnak is szembe kell néznie, ha egyes élelmiszerek elfogyasztása megkeseríti a napjait. Így jött a gondolat, hogy „mentes” termékeket készítsek, amiket mindenki korlátozás nélkül fogyaszthat. Kistermelői engedéllyel rendelkezem 2020 óta. Termékeim között van például édesburgonyaliszt, édesburgonyás humusz és különböző batáta alapú szószok is, mert bízom benne, hogy sorstársaim életét is meg tudom könnyíteni velük. Gluténmentes, tejmentes, cukor és tartósítószer hozzáadása nélkül készülő termékeim előállítása során nagyon odafigyelek arra is, hogy allergén anyaggal se érintkezzenek az alapanyagok.


A folyamat lassú, lépésről lépésre tudom fejleszteni mind a termesztést, mind a feldolgozást.


De folyamatosan jönnek az újabb és újabb ötletek, és bízom benne, hogy nagyon sok új termékkel tudok még előrukkolni.


Mindig is fontosnak tekintettem, hogy a lehetőségeimhez mérten magam termesszem termékeimbe kerülő a zöldségeket és a gyümölcsöket. Az egészséges táplálkozás és a rendszeres sportolás elengedhetetlen számomra, mindkettő a mindennapjaim része. Küldetésemnek érzem, hogy a vásárlók figyelmét a lehető legtöbb fórumon felhívjam rá, mennyire fontos az élelmiszer-alapanyagok gondos megválasztása. A minőségi és vegyszermentes hazai élelmiszerek fogyasztásának egyre fontosabbá kellene válnia bevásárláskor.


Az édesburgonya az egészséges étkezés egyik kiváló alapanyaga, állítja a sárvári termelő, hozzátéve, hogy rengeteg kiváló tulajdonsága van. Megfelelő keretek között tartja a vércukorszintet. Az édesburgonyát alkotó szénhidrátok másképp szívódnak fel, mint például a hagyományos burgonyában találhatók.


Fogyasztásakor sokkal elnyújtottabb, egyenletesebb görbét követve változik a vércukorszint.


Hatására a vércukorszint nem túlzott mértékben, lassan és egyenletesen emelkedik, majd hasonlóképpen áll vissza, ezért még cukorbetegek számára is kedvező a fogyasztása. Segíthet helyreállítani az emésztőrendszer működését. Bélrendszeri fertőzés esetén a fogyasztása elősegíti annak gyógyulását. Egyes rákos megbetegedések megelőzhetők a fogyasztásával. A zöldségek és gyümölcsök közül a legnagyobb mennyiségben tartalmazza a béta-karotint, ami rendkívül hasznos antioxidáns.


Egy tanulmány szerint a fiatalabb férfiak esetében a béta-karotin védhet a prosztatarák kialakulásától, egy japán tanulmány szerint pedig a béta-karotin csökkenti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. A vitamin erősíti a látást is.
A sok antioxidáns mellett az édesburgonya nagy C- és E-vitamin-tartalma is segít a szem degeneratív károsodásának megelőzésében. Csökkenti a gyulladást.


Az édesburgonya jó kolinforrás, ami segíti az alvást, az izommozgást, a tanulási- és memóriazavarok csökkentését, és egyes krónikus gyulladások leküzdésében is szerepet játszik. Az édesburgonya a nagy káliumtartalmú növények közé tartozik: 500 milligrammot tartalmaz belőle egy közepes gumó.


Egyre többen ismerik meg az édesburgonya egészségre gyakorolt hatásait, ezért egyre keresettebb. Természetesen ehhez az is kell, hogy a termelők átadják a vele kapcsolatos ismereteiket.


– Hogyan történik az értékesítés? Nos, elsősorban éttermeknek szállítunk, azonkívül piacon értékesítjük az édesburgonyát. Egyre ismertebb ugyan, de viszonylag „drága” élelmiszer. Remélem, hogy az emberek továbbra is szem előtt tartják az egészséges étkezést, és bízom benne, hogyha csökken is a kereslete, ez átmenetinek bizonyul.
Babos-Szőllősy Gabrielláék az édesburgonyán kívül csicseriborsót és szamócát is termesztenek.


– Szamócából jelenleg 2400 tövünk van, de még idén tovább akarjuk fejleszteni. Egyik elképzelésünk a meglévő termesztési volumen fenntartása, esetleges növelése. Új technológiákkal és különlegességekkel próbálkozom. Idén elkezdtem liofilizált, vagyis fagyasztva szárított gyümölcsöket készíteni. Epret, szilvát, barackot, málnát és meggyet már készítettem, de további gyümölcsökkel, sőt zöldségekkel is szeretnék még kísérletezni.


Forrás: Magyar Mezőgazdaság
Fotó: Facebook/ezerarcú batáta