Kihirdették a legvirágosabb településeket

majort
2022. 11. 22., k – 12:51

dén immár 29. alkalommal hirdettek győzteseket az ország legtöbb közösségét megmozgató megmérettetésén, a Virágos Magyarország versenyen, írja az esemény közösségi oldalán. Debrecen a 30 ezer főnél nagyobb települések kategóriájában diadalmaskodott, Gyugy pedig a legkisebb falvak közül állhatott a dobogó legtetején.


Ebben az évben 349 önkormányzat összesen 452 pályázatot nyújtott be, amely rekordnak számít az eddigi évekhez képest. A legvirágosabb településeket 150 tagú zsűri választotta meg, a döntés után a díjak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott ünnepélyes átadó keretein belül kerültek kiosztásra.


Az eseményen több mint 50 elismerést osztottak ki. A legjobbak mellett minden versenyben résztvevő város és község is elismerő oklevelet kapott. Kertészeti utalványokat, szakmai tanácsadást és tárgynyereményeket is nyertek a díjazott települések.


Az aszályos nyár ellenére érkezett rekordszámú nevezés is beszédes információ arról, hogy milyen fontos a helyi közösségek számára a zöld terület jelenléte és annak folyamatos fejlesztése – emelte ki a zsűri.
A díjazottak:

  • Debrecen lett a nagyvárosok kategória fődíjasa.
  • Makó a 30.000 lakosnál kisebb városok kategória győztese.
  • Zalakaros az 1000 főnél népesebb kisvárosok első helyezettje.
  • Gyugy pedig a legkisebb falvak közül állhatott a dobogó legtetején.

A díjak és díjazottak részletes listáját ITT lehet megtekinteni.


Forrás: Sokszínű Vidék
Fotó: Virágos Magyarország/Facebook