Újjávarázsolt emlékházban őrzik Maroslele múltjának kincseit

majort
2023. 01. 11., sze – 13:02

A csanádi település helytörténeti gyűjteménye a másfél évszázada épült jegyzői lakba költözött. Helyére került a helytörténeti gyűjtemény Maroslele egyik patinás épületében – erről számolt be a település polgármestere.


Maroslele főterének egyik ékessége a hajdan volt jegyzői lakás, amely a közelmúltban teljes körű felújításon esett át. A megkapó szépségű, polgári hangulatú épület 1883-ban épült, és helyi védelem alatt áll.


Négy évvel ezelőtt az épület új tetőt, új nyílászárókat és korszerű hőszigetelést kapott. Ugyanekkor megkezdődött a helytörténeti gyűjtemény darabjainak rendszerezése is. Az idei évben pályázati forrásból és önkormányzati önerőnek köszönhetően a teljes felújítást sikerült megvalósítani.


 A kiállított tárgyak számos tételből állnak, ezek adományként érkeztek és érkeznek a mai napig hozzánk. Sajnos vannak, amelyek olyan rossz állapotban vannak, hogy nem tudjuk kiállítani. A gyűjtemény darabjainak kategorizálása folyamatosan történik, ez még hosszú időt fog igénybe venni – vázolta Drimba Tibor polgármester, aki kiemelte, nehéz rangsorolni az egyes darabokat, hiszen mindegyik másért értékes a leleiek számára.


A település első embere szerint a község lakói büszkék a gyűjteményre, és arra, hogy 2022-ben sikerült befejezni a felújítását az épületnek. Maroslelén azt remélik, hogy nem csak az értékes épületet mentették meg, hanem a falu kulturális örökségének jelentős részét is.


Forrás: Sokszínű Vidék 24/ Tóth A. Péter
Fotó: Facebook/ Maroslele