Szeptemberben újra Bábolnai Gazdanapok

majort
2023. 08. 26., szo – 08:21

A Bábolnai Gazdanapok szeptember 7-ei megnyitója előtt rendezték meg a korosztályos díjugrató championátus 2. fordulóját, ami a megújult és újdonságokkal teli rendezvény főpróbájának is tekinthető.

A visszatérő látogatók ne rutinból akarjanak közlekedni a Bábolnai Gazdanapokon, mert a programkínálat és a helyszín is kicsit más lesz. A színsori információ, illetve a Magyar Mezőgazdaság standja elköltözik, mert idén az a Némethy Bertalan díjugrató emlékverseny helyszíne lesz.

Ez a terület marad melegítőpálya, zajlik a lovasverseny a kiállítás társrendezvényeként gyakorlatilag reggeltől estig. Úgyhogy aki ott már egyszer körbeért vagy szünetet akar tartani, az könnyen át tud ide térni – mondja Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok vezérigazgatója.

Valamennyire ugyan el kell szeparálni a versenyt és a gazdanapokat, hisz a biztonsági előírásokat mindkét rendezvényen be kell tartani, de mindenképp akadálymentes átjutásra számíthatnak a látogatók. Ahogy Haál Gábor kiemeli az eddigiekhez képest a melegítőpályán túlnyúló első bokszsor marad meg, és abszolút szeparáltan onnan kezdve már a kiállítás fog működni. Ezt most úgy próbáltuk meg kilogisztikázni, hogy most megpróbáltuk egy egységbe kovácsolni a színsort és a füves területet, és gyakorlatilag a pavilonsortól elkezdve egész ki a bejáratig egy kiállítási területet próbálunk meg felvonultatni.

A látogatók azonban a korábbi évekhez hasonló színes programkínálatra számíthatnak. Lesznek konferenciák, pódiumbeszélgetések a Kap finanszírozási hátteréről, a generációváltásról és a gazdaságátadás lehetőségeiről, a gabonapiaci helyzetről, a tavalyi aszály és az idei támogatások öntözésre gyakorolt hatásáról, illetve a fenntartható kertészkedésről, a változó növényhasználatról.

Aki a militarypályán kialakítandó parkolóból belép, vagy a kiállítások, rendezvényhelyszínek, erdei játszóház, felmérő- és permeteződrón bemutató, Volkswagen Amarok tesztvezetés, vagy az idén igencsak ígéretes képet mutató kukorica- és cirok fajtabemutatóval kezdheti a terület bejárását.

Amit tavaly elvett a természet, azt az idén visszaadta, Nagyon jól indult az idei év, időben sikerült elvetni a kísérleteket, úgy a kukoricát, mint a cirkot. És mivel meg is áztak a vetés után, ezért egy nagyon szép, robbanásszerű kelés volt. Utána pedig folyamatosan fejlődött az állomány.

Volt néhány ijesztő helyzet, amikor úgy éreztük, hogy jaj, Istenem, ha most nem jön két héten, vagy egy pár napon belül eső, akkor baj lesz, de az utolsó pillanatban mindig megérkezett. Most az utóbbi pár hétben pedig igazán elmondhatom, hogy folyamatosan, mindig érkezik az égi áldás. Összesítettem a csapadék-ellátottságot. ami az idén eddig, a tenyészidőben 380 milliméter, ami pontosan duplája a sokévesnek – értékelte a fajtabemutató „állását” egy hónappal a gazdanapok előtt dr. Kiss Erzsébet, az IKR Agrár Kft. fejlesztési tanácsadója.

Ha nem lesz nagy katasztrófa, mondjuk jégeső, akkor a szakember szerint nagyon sok szép új anyagot láthatnak az érdeklődők a Bábolnai Gazdanapokon. A fajtakísérletben egyébként idén 9 cég 48 kukorica-, és 8 cég 16 cirok hibriddel vesz részt.

De nemcsak a fajtakísérleti parcellák mutatnak más képet, mint tavaly. Idén a mozgó gépbemutató is megújul, amint azt az augusztus eleji tarló is előre jelzi.

Az eddigi időszakokban olyan gépsorokat mutattunk be, ami érintette a betakarítást. Az ideinek az alapkoncepciója az volt, hogy inkább a talajművelést, talajkarbantartást és a talajműveleteket próbáljuk meg kapcsolt módon bemutatni – mondja Haál Gábor.

Ezért is vetettek idén a gépbemutató helyszínére búzát, így a tarlóban mintegy 15 gépkapcsolást láthatnak majd az érdeklődő szakemberek szántóföldi kultivátorokkal, ekékkel és tárcsákkal.

A bemutatót csütörtökön délután, illetve pénteken és szombaton délelőtt és délután is megtekinthetik szeptember 7. és 9. között a Bábolnai Gazdanapokon.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/ Halmos B. Ágnes
Fotó: MMG/Bokor Ádám