Újabb külterületi útberuházás a Vidékfejlesztési Program támogatásával

majort
2023. 08. 31., cs – 08:45

Az Agrárminisztérium politikájának egyik legfontosabb eleme a vidéki térségek felzárkóztatása, amelyhez az önkormányzatok munkája is elengedhetetlen. A Vidékfejlesztési Program keretében elérhető pályázati lehetőségeket a települések jól használták fel, amelynek egyik újabb jó példája a helvéciai fejlesztés is – emelte ki Papp Zsolt az útátadó ünnepségen.

Az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Helvécia nagyközség önkormányzatának és az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programból nyújtott mintegy 300 millió forintos támogatásának köszönhetően több szakaszon újulhatott meg a Helvécia Kecskemét közötti külterületi útszakasz, amely beruházás nemcsak a helyi, hanem a környező lakosságnak, sőt Kecskemét megyei jogú városnak is rendkívül hasznos fejlesztés. A beruházás átadóünnepségén Papp Zsolt kiemelte, a most felavatott, több lépésben megvalósuló fejlesztés segítségével a térség lakossága jó minőségű, új, szilárd útburkolaton, könnyebben és gyorsabban érheti el Kecskemétet, valamint az M5-ös autópályát. Ezen sikeres beruházás is jól bizonyítja, hogy az Agrárminisztérium és a település elképzelései találkoztak, a közös munka eredménye pedig mindenki számára kézzelfogható.

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az elmúlt fejlesztési időszakban az agrártárca két felhívást is megjelentett, amelyek a külterületi helyi közutak fejlesztését szolgálták. A két felhívás keretében az Irányító Hatóság összesen csaknem 1700 pályázó számára ítélt meg mintegy 172 milliárd forintnyi támogatást. Ennek köszönhetően, a karbantartó gépek beszerzése mellett, mintegy 2500 km külterületi földutat, valamint szilárdburkolatú utat építettek ki, újítottak fel, megkönnyítve a vidéki térségben élők mindennapjait.

A jelenleg futó programozási időszak hamarosan zárul a következő időszak fejlesztési programjának, a KAP Stratégiai Terv végrehajtásának előkészítése. A tárca bízik benne, hogy a helyi önkormányzatok továbbra is partnerek lesznek és közösen folytatódhat a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztése – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: AM Sajtóiroda