Megújult Salgótarján ikonikus turistaháza

majort
2023. 09. 03., v – 06:59

Salgótarján és a szlovákiai Gács önkormányzatának közös pályázatából valósulhatott meg az 1935-ben épült Dornyay turistaház felújítása. Az épület új funkciókkal bővült.

A Salgótarján eresztvényi városrészében található impozáns épület még az 1990-es évekre fordulva maradt üzemetető nélkül, így három évtizedet követően kap most új funkciót. A beruházásra több mint 265 millió forintot fordított az önkormányzat, melynek jelentős része pályázati támogatás, 40 millió forint önerő mellett.

A Nool számolt be arról, hogy a nógrádi vármegyeszékhelyen az önkormányzat tulajdonában álló egykori Dornyay turistaház kulturális és turisztikai célú belső felújítása valósult meg. Az épületben a lucfalvai születésű Mustó János festőművész szlovák és magyar hagyományokból, gyökerekből táplálkozó életművét állították ki, míg időszakos tárlatok és rendezvények megvalósítására külön helyiségeket is létrehoztak az ingatlanban.

Molnárová Roberta, Gács alpolgármestere az átadón úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy jelentőségű város, mint Salgótarján egy kis önkormányzat, Gács együttműködését választotta. Az alpolgármester reméli, hogy e partnerségi pályázat erős alapjait képezi a további együttműködéseknek, amelyek nem csak településeik, hanem a teljes nógrádi régió fejlesztéséhez járulnak hozzá.

Fekete Zsolt salgótarjáni polgármester kiemelte, az elsődleges céljuk az volt, hogy a szlovák partnerrel közösen, a határ mindkét oldalán egy-egy nógrádi kötődéssel is rendelkező kiváló festőművész alkotásain és örökségén alapuló kiállítást hozzanak létre. Így Gácson Csontváry Kosztka Tivadarhoz kapcsolódóan alakítottak ki emlékházat, Eresztvényben pedig Mustó János munkássága előtt tisztelegnek.

Mindkét helyszínen, leromlott állagú, de a kulturális örökség részét képező épületet újítottak fel. A Dornyay Ház kiemelt helyet foglal el Salgótarján helytörténeti örökségében. Egyike azon kevés építészeti emlékeinknek, amelyek több történelmi korban is jelképpé váltak. Az itt lévő kiállítások magas színvonalú létrehozásában nagy szerepet vállalt a Dornyay Béla Múzeum szakmai közössége. A tárlat mellett pedig helyet kapott az épületben a Magyarországi Kárpát Egyesület tevékenységével és a ház történetével foglalkozó terem, valamint a losonci Nógrád Múzeum segítségével felvidéki festőknek is szentelünk egy kiállítást– fejtette ki Fekete Zsolt.

Hozzátette: a ’30-as évek stílusával berendezett turistaszállást idéző Dornyay-emlékszobában Dornyay Béla munkássága előtt tisztelegnek. A természetbúvár szoba pedig izgalmas foglalkozások helyszíne lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezen túlmenően a nyáron megkezdett külső tereprendezési munkálatok ősszel tovább folytatódnak. Fekete Zsolt hangsúlyozta, hogy a fejlesztésekkel Gácson és Salgótarjánban is, olyan épített örökséget lehet megőrizni, amely a helyben élők számára fontos, kulturális értékeket képvisel.

 

Forrás: Sokszínű Vidék
Fotó: NOOL