Helyi termék konferencia Szolnokon

majort
2023. 10. 18., sze – 09:09

Tájékoztató előadások mellett termelők is bemutatkoztak kedden a szolnoki vármegyeházán megtartott „Helyi termékek” című rendezvényen. A program a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), és a Kislépték Egyesület előadássorozatának nyolcadik állomása volt.

A szakmai fórumok szervezői a helyi termelőkkel kívánták az előttük álló lehetőségeket, aktualitásokat és tevékenységük törvényi hátterét megismertetni, valamint olyan szakmai információkkal ellátni őket, melyek révén eredményesen tudnak bekapcsolódni az élelmiszerláncok hálózatába.

Helyi termék konferencia

Hubai Imre Csaba, a NAK vármegyei elnöke felidézte a régi időket, mikor a vidéken élők sok mindent maguk állította elő, azokat piacon adták el. Hangsúlyozta: fontos, hogy ezeknek az ismereteknek az átadása, ezáltal a vidék megtartó ereje is erősödik. Mint mondta, ezen a rendezvényen olyan új ötletek tudnak felszínre kerülni, melyeket hasznosítva a megfelelő piaci értékek birtokában tudjuk tovább gazdagítani a vidéket.

Horváth Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a három osztatú, sajátos vármegyében rendkívül sokszínű termék és szolgáltatás paletta van jelen, nemes küldetés ezeknek a termékeknek, termelőknek a támogatása, hiszen a jövőnk a múltunkban van.

A résztvevőket Berkó Attila főispán is köszöntötte, régi tapasztalatokat is felidézve. Kiemelte, hogy a háború és az ehhez kapcsolódó infláció nehézségeinek leküzdésében a helyi és térségi termelők munkája és kitartása rendkívül fontos. A konferenciához kapcsolódó Helyi termék kézikönyv tekintetében annak aktualitását és a benne foglalt információk jelentőségét hangsúlyozta.

A NÉBIH osztályvezetői, dr. Gombik Zsuzsanna és Tóth Dávid a Kistermelői rendelet által biztosított lehetőségekről és korlátozásokról, a termékek piacra jutásának és feldolgozásának feltételeiről tartották meg előadásukat.

A Kislépék Egyesület elnöke, dr. Kujáni Katalin az aktuális helyi termék trendekről, az értékesítés lehetőségeiről, a Rövid Ellátási Láncok hazai és nemzetközi jó példáit ismertette a hallgatósággal, majd az előadások során Szegedyné dr. Fricz Ágnes zárta, aki a helyi élelmiszerjelölés rejtelmeibe vezette be a termelőket.

A rendezvényen a vármegye termelői is bemutatkoztak, akik a méztől, bortól, édességtől kezdve a hús- vagy paprikatermékeken át a mezőgazdasági eszközökig vonultattak fel saját termékeket, melyet akár meg is lehetett kóstolni. A résztvevők megismerhették a kamara által készített Helyi termékek kézikönyvet.

A rendezvénysorozat kapcsán a Szolnok Tv és a Hír Tv interjút készített a Szolnoki Helyi Termék rendezvényen:

https://www.szolnoktv.hu/hirek/helyi-termek

https://hirtv.hu/video/285506?fbclid=IwAR3TOikKKZSpUXUV67svQ8iz7AiUDuyUEHh0F1ZOSYMsgIo5OzdCuG4HUP0

 

 

Forrás: SZOLJON
Fotó: Mészáros János