Az életminőség javításához az úthálózat fejlesztése is hozzájárul

majort
2023. 11. 17., p – 13:18

A vidéken élők életminőségének javítása mellett a térség gazdasági fejlődését is szolgálják a külterületi útfejlesztések, a megfelelő közlekedési körülmények biztosítása - fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Jászárokszállás Torba dűlő külterületi útátadó ünnepségen.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei eseményen a miniszterhelyettes a kormány egyik legfontosabb feladataként jelölte meg a vidék Magyarországának felzárkóztatását, a vidéken élők életminőségének javítását, a vidéki munkahelyek megteremtését és megtartását, amelynek egyik eredménye az az útfejlesztés is, amelynek a mai átadóján vagyunk - fogalmazott.

Farkas Sándor emlékeztetett, Magyarországon a Vidékfejlesztési Program segítségével az elmúlt években mintegy 1700 pályázó számára ítéltek meg 172 milliárd forintnyi támogatást, amelyből 2500 kilométer külterületi földutat, illetve szilárdburkolatú utat építettek ki, újítottak fel, mindez hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az ott élő emberek életminőségének javításához. Mint fogalmazott, az országos úthálózat-fejlesztés mellett, azokhoz szorosan kapcsolódva kiemelten fontos a települési úthálózat fejlesztése is. Hiszen hazánkban a helyi önkormányzatok kezelésében levő külterületi úthálózat minősége jelentősen elmarad az uniós átlagtól – tette hozzá. A vidéki térségek külterületi útjainak egy része kiépítetlen földút, ami megnehezíti az ott élők elérhetőségét és közlekedési lehetőségeit. Az itt működő gyárak, feldolgozó üzemek, gazdaságok üzemeltetői, munkavállalói és beszállítói számára elengedhetetlen az oda vezető útszakaszokon a megfelelő közlekedési körülmények biztosítása.

Kifejtette, nincs ez másképp itt, Jászárokszálláson sem, hiszen a mintegy 266 millió forintos támogatással megvalósult Torba dűlő útfejlesztés révén a korábbi földút helyett, másfél kilométeres szakaszon kétsávos, szilárd útburkolatú út épült, amely összekapcsolja a Gyöngyös-Jászberény és a Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő utat.

Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását. Így a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó szakaszában is lehetőség lesz a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére, az alapvető szolgáltatások elérhetőségének javítására, a földrajzi mobilitás elősegítése – fűzte hozzá Farkas Sándor

 

Forrás: AM Sajtóiroda
Fotó: Vermes Tibor