Vízkereszt (Epifánia) a keresztény egyház egyik legősibb ünnepe, amikor megemlékeznek a három királyok látogatásáról Betlehemben, a Kánai menyegzőről, illetve Jézus megkeresztelkedéséről a Jordán folyóban. Utóbbi emlékére szentelnek vizet január 6-án a római katolikus templomokban, illetve a görögkatolikusok a folyókat és tavakat is szentelt vízzel hintik meg.
Az ünnephez korábban számos népszokás kötődött: a hazavitt szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy abban az évben ne legyenek betegek, az emberek pedig magukra locsolták szintén a betegségek és a rontás ellen. Több helyeken a ház padlójára is öntöttek belőle, hogy a házon is áldás legyen, de a papok is tartottak házszentelést, ami napjaiban is élő szokás az egyházban. Szintén sokan szoktak ilyenkor megfürödni valamelyik folyó hideg vizében, hogy egész évben távolt tartsák maguktól a betegségeket.
A hagyományok szerint vízkereszt ünnepével lezárul a karácsonyi időszak, és kezdetét veszi a farsang. Ilyenkor elbúcsúztatjuk a telet és köszöntjük a tavaszt, amelyhez számos népszokás és jellegzetes ételek is kapcsolódnak. A karneválok és közelgő tavasz ünnepe is ez, amelynek szokásai főként a farsangvasárnaptól húshagyó keddig (hamvazószerda előtti nap) tartó három utolsó napra, a farsang farkára vonatkoznak.
Vízkereszt napja mindig január 6-a. A bibliai hagyomány szerint a pap ekkor szenteli meg a tömjént és a vizet, melyet azután a kereszteléshez is használnak – innen ered a nap neve is.
Hamvazószerda azonban változó ünnepnap, mindig a húsvétot megelőző 40. nap. A hagyomány szerint a hamvazószerdát megelőző nap – húshagyó kedd – a farsang utolsó napja, amikor még gátlástalanul lehet lakomázni, mivel azután kezdődik a húsvétig tartó böjti időszak.
A tél vége és a tavasz kezdete az ókori népeknél a termékenységi időszakot is jelentette, amit jelmezekbe öltözve ünnepeltek. Ezeket a mulatságokat tekintjük a farsang őseinek, amik azonban az egyház nyomására egy időre eltűntek, majd a reneszánsz kezdetén kezdtek ismét megjelenni. Ezeket az összejöveteleket a vidámság, az életöröm kifejezése, a tánc és a mulatozás jellemezte. A magyarok a német fasching szót vették át az olasz karnevál helyett, és főként az arisztokrácia tagjai rendeztek bálokat, de tartottak céhes bálok, illetve batyus bálokat is.
A farsangi ünnepkörről történeti adataink többet árulnak el, mint más népszokásokról, itt ugyanis egyházi és világi hatóságok egy véleményen voltak: a farsang rendbontással, lármázással, zavargással járt, tehát a „rossz, tiltandó” szokások közé tartozott. Ennek ellenére a farsangi szokásokat a mai napig szinte változatlan kedvvel űzik. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban, épp úgy, mint más európai népeknél a jelmezes, álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak feljegyzések a férfi –női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében feleségének itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba. A XVI-XVII. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor és úgy szórakozott. Nagy farsangolás volt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. Feljegyzésből tudjuk, hogy 1525-ben húshagyó kedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyen maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg.
Ilyenkor több száz maskarás járja az utcákat és betér egy-egy helyi portára, ahol kisebb produkciókba, néptánc-előadásokba és táncoktatásba csöppenhet a látogató. A felvonulás végeztével a Közösségi Házban folytatódik a farsangi bál. A rendezvény hagyományos falusi disznóvágással kezdődik, amelyen a településen lévő vendégek is részt vehetnek és a farsang ideje alatt az ízletes disznótoros ételekből kóstolhatnak.
Nemcsak a mulatozás, hanem a párválasztás időszaka is
A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott és a farsangi mulatságoknak igen fontos szerepük volt a párválasztásban is. Ilyenkor a lányok bokrétát adtak annak a legénynek, aki a szívükhöz a legközelebb állt, hogy ő a farsangvasárnapi táncesten a kalapjára tűzött virággal jelenhessen meg. Ha a fiú már hosszabb ideje udvarolt a lánynak, akkor azon sem lepődhetett meg, ha táncpartnere ellopta a kalapját, hogy rávarrhassa a bokrétát – ezzel jelképezve elköteleződését. Ezt a nyilvános színvallást gyakran a lánykérés követte. Tehát nagyon fontos hagyományunk, hogy a magyar paraszti életben az udvarlás, a házasságkötések és lakodalmak legfőbb ideje a farsang időszakára esett, melyet a nagyböjt időszakában már tilos volt tartani. Ez az időszak lehetőséget nyújtott arra is, hogy a vénlányokat és vénlegényeket – azokat az egyedülállókat, akik az adott közösség szerint már túllépték a házasságkötés ideálisnak tartott életkorát – kicsúfolták. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk, s így kiálltottak be az ablakon:
„ Akinek van nagy jánya,
Hajtsa ki a gulyára.”
A mondókák mellett a dramatikus játékok, valamint a maszkos-jelmezes felvonulások is elterjedtek országszerte. A halottas játékoknak, temetési paródiáknak különös jelentőségük volt a farsangi időszak végén, hiszen összekapcsolódtak a tél temetésével. Húshagyó kedden sok helyen szalmabábut (kiszét) vagy koporsót égettek, ezzel jelképesen is lezárták a farsangot. Természetesen a maskarák és a hozzájuk kötődő szokások tájegységenként nagyon eltérők: a Csallóközben élő legények például csoportosan járták az utcákat, női ruhát viseltek, katonának, koldusnak vagy menyasszonynak öltöztek. A fejükre harisnyát húztak, vagy bekormozták, belisztezték az arcukat. A házaknál nagy felfordulást csaptak, és közben egy kis ételt is próbáltak elcsenni a lakóktól.
Hagyományos farsangi ételek
A farsangi időszakban korábban is sok húsételt, kocsonyát és káposztát fogyasztottak, a farsang legjellegzetesebb édessége pedig a fánk volt, amit a mai napig sok háziasszony készít.
A XV. századtól emlegetik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még ma is megjelenítik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt.
A legismertebb és talán legkedveltebb farsangi ételünk a szalagosfánk, de van még csöröge-, forgács- és rózsafánk is. A magyar népszokások szerint hamvazószerda előtti napon, vagyis húshagyókedden kellett elfogyasztani az utolsó húsételeket, majd a háziasszonyok az edényeket a szokásosnál is alaposabban mosták el, hogy hús- vagy zsír ne maradjon az edényekben, azokból semmiképpen ne kerüljön a nagyböjti ételekbe. A katolikus hagyományokat tartó országokban ma is hamvazószerda előtt tartják a torkos csütörtököt.
Ennek a farsangi időszaknak az érdekessége még, hogy lazulnak az erkölcsök a muzsikával, zenével, itallal és étellel, a hagyományok szerint ilyenkor már készülnek a tavaszra, a böjt előtt még mindenfélét kipróbálhatnak az emberek, mielőtt elindul a húsvét előtti negyvennapos várakozás
Panyolai hagyományőrző farsang
Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban, a legismertebb a Mohácsi Busójárás, azonban az elmúlt években egyre többet hallhatjuk a szatmári kis falu, Panyola nevét is, amely a megyei értéktár elemei közé is felvételre került. A hagyományos alakoskodó farsang megrendezésére hagyományosan február első szombatján, idén 2024. február 3-án kerül sor.
A disznóvágással egybekötött Hagyományőrző farsang fontos eseménye a falunak. Az immáron tizedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény a helyi közösségek összefogását erősíti. A tradíciók tisztelete és ápolása rendkívül erős az itt élők körében.. A településen élők küldetésüknek tekintik, hogy a nagyszülőktől örökölt hagyományokat, népszokásokat és megannyi értékes tapasztalatukat átadják a következő generációknak. Szamosháton 60-80 évvel ezelőtt is ilyen jelmezekben riogatták a lányokat a fonóban. dr. Ujváry Zoltán, a híres debreceni néprajzprofesszor gyűjtéseit felhasználva filmet is készített (linkre kattintva elérhető) a szamosháti farsangi eseményekről „Szamosháti fonó” címmel . Az 1965-ben megörökített televíziós felvétel is őrzi ezt a nem mindennapi farsangi élményt. A fonó jeleneteinek emlékét a mai napig őrzik, melyeket dramatikus játékokon keresztül mutatnak be már évtizedekkel ezelőtt. Itt divat volt, hogy a fonóban ülve az asszonyok, lányok guzsalyoztak, énekeltek, miközben berontott egy fiúcsapat jelmezbe öltözve, és tréfálkoztak a lányokkal. Ezt a játékot is próbálták „leporolni” és megőrizni, arra is ügyelve, hogy a régi ruhákat, maskarákat használják. Ezt a kulturális örökséget tartja életben Panyola évről évre. A helyi nyugdíjasklub minden évben, így idén is megeleveníti az '50-60-as évek fonójeleneteit a saját maguk készített szalmamedve, gólya és kecske, szitás, pulyaszedő jelmezeikben. A farsangi jelmezes felvonulással a régi korokat idézik meg, körbejárják a település öt utcáját és meglátogatják a portákat. A kapuk előtt, a portákon jó szívvel kínálják a felvonuló sokaságot, ahol tea, pálinka, sütemény, s persze panyolai módra készült, szilvalekvárral töltött farsangi fánkkal vendégelik meg a portára látogatókat. A felvonuláson olyan karakterek is megjelennek, amelyek a szatmári farsang jellegzetességei, ilyen például a cigányasszony, a huszár, aki egy teknőt visel magán, de halotti sirató is van a pappal, az özveggyel, a sirató asszonyokkal. Megjelennek az állatalakoskodók is, köztük főleg a termékenységet szimbolizáló állatok, mint például a kecske és a gólya, de a medve is. A kos, a kecske, a csendőr az 1965-ös felvételen is látszanak.
Forrás: Dömötör Tekla – Magyar Szokások, Panyola Község honlapja www.panyola.hu
Szerző: Nagy Csilla
Fotó: Nagy Csilla