Már nem veszélyezteti a belvíz a bácsbokodi ingatlanokat

majort
2024. 02. 08., cs – 09:20

A harmadik belvizes projektet zárták le az elmúlt év végén a Bácsbokodon, ami Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásból jöhetett létre. Az elmúlt évben több útfejlesztést is megvalósítottak a településen a Magyar Falu Program, illetve a TOP Plusz támogatásokból. Idén egyebek mellett streetballpályát, óvodai tornatermet építenek.

A részletekről Kovács László polgármester tájékoztatta a BAON tudósítóját.

Az első pályázat 50, a második 78, az utolsó projekt pedig 280 millió forint összegű támogatási forrásból jöhetett létre. A belvízelvezetéssel összefüggő legnagyobb problémákat ezzel megoldották a településen.

Sok lakos ingatlanát veszélyeztette korábban a csapadékvíz

Kovács László polgármester hangsúlyozta: amikor átvette 2010-ben a polgármesterséget a településen elég nagy gondjaik voltak a nagy belvizes időszakban. Több helyen úszott a falu, sok lakossági bejárót kellett felbontani, hogy a víz útját biztosítani tudják. Eldugultak az átereszek, nem voltak megfelelően karbantartva az árkok és a megfelelő lejtések is hiányoztak. Több közintézményt és sok lakos ingatlanát is veszélyeztette a víz. Ekkor döntött úgy az új testület, hogy időt és energiát fordít a probléma megoldására. A tervezés fokozatosan valósult meg, több utca csapadékvíz-elvezetésének a tervét is elkészítették, figyelembe véve, hogy hol van a legnagyobb gócpont és hova kell először az erőforrásokat csoportosítani.

A vízvisszatartás is fontos feladat volt

– Az utolsó belvizes projektünkben a kivitelezés 2023 novemberében fejeződött be. A 280 millió forint összegű támogatásból nyolc utcát érintve, több mint öt kilométer hosszan történt meg a hálózat rekonstrukciója. Vannak olyan utcák, ahol burkolt árokelemeket helyzetünk el, és van, ahol a megfelelő lejtés kialakításával földmedres árkokat építettünk. Fontos ugyanis, hogy csak a káros vizeket vezessük ki a településről. Tudomásunk van arról, hogy sok településen gondot jelent a talaj kiszáradása, ezért a felhívással összhangban törekedtünk a vízvisszatartásra is. Elmondhatjuk, hogy a jövőben egy nagyobb belvizes időszak esetén sem lesz gond a településünkön a csapadékvíz elvezetésével és nem fog veszélyeztetni a belvíz innentől kezdve közintézményeket vagy magáningatlanokat – mondta Kovács László.

Több utca is megújult Bácsbokodon

A belvízelvezetés mellett az utak állapota is megoldásra váró problémát jelent a településen. Az elmúlt év végén két útfelújítást is befejeztek Bácsbokodon. Az egyiket Magyar Falu Programból valósították meg, amelyre 41,5 millió forintot nyertek el, és 2023. október végén fejezték be a munkákat. Ebből a támogatásból a Szent István utca korszerűsítése valósulhatott meg. Ugyan több utcában még várat magára az útburkolat felújítása, de ennek az utcának a korszerűsítését azért tartották fontosnak, mert központi helyen található, az általános iskolát és a piacteret köti össze.

A legtöbb szülő ezen az utcán viszi gyermekét az iskolába, így elsősorban az utca nagyobb forgalma indokolta a felújítást. Nemcsak új aszfaltréteget kapott az út, hanem szélesítés is történt, a korábbi három métert kiszélesítették 3,5 méterre, és mindkét oldalon közlekedésre alkalmas süllyesztett szegélysort is kapott a 490 méter hosszú útszakasz.

– Azt gondolom, hogy elég jó megoldást sikerült kialakítani, amely hosszú távon fogja szolgálni a közlekedési igényeket a Szent István utcában. A belterületi útfelújítást önkormányzati önerőből nagyon nehezen lehetne kivitelezni. Ezért is fontos, hogy évről évre kihasználjuk a pályázati lehetőségeket. Most szerencsére sikerült a Magyar Falu Programból is forrást nyerni, továbbá egy TOP Plusz-os pályázat keretében is részesültünk 67 millió forint támogatásban, amelyből egy másik utca útburkolatának teljes felújítása valósult meg szintén a tavalyi év végén – fűzte hozzá a polgármester.

Mint arról már beszámoltunk, Bácsbokodon a legszélesebb útburkolattal rendelkező Honvéd utca útfelületének felújítását tehát TOP Plusz pályázati forrásból kivitelezték. Az utca gyűjtőútként funkcionál a településen, útburkolatának állapota az elmúlt években jelentősen leromlott, néhol balesetveszélyes is volt.

– Elsősorban a balesetveszélyes állapot megszüntetését akartuk megoldani ezzel a pályázattal, emellett az utcában lévő nagy forgalom is indokolta a felújítás megvalósulását. Ezt az utat még a nyolcvanas években építették és lényeges felújítás nem történt a megépítés óta. A pályázati támogatásnak köszönhetően 690 méter hosszan és a teljes hat méteres szélességében korszerűsítettük az útburkolatot – részletezte Kovács László.

A fiatalok felé is nyitottak

A polgármester továbbá hozzátette, hogy közel 10 millió forintot sikerült elnyernie az önkormányzatnak a Vidékfejlesztési Program LEADER kiírása keretében egy streetballpálya létesítésére. Ilyen jellegű kiíráson már többször nyert az önkormányzat többek között a Bácsbokodi Piknik Park fejlesztésére és korszerűsítésére. A jelenlegi  pályázattal szintén a Piknik Parkot fejlesztik tovább egy streetballpálya létesítésével, amely egy 11x15 méter alapterületű, sportburkolattal, kosárlabdapalánkkal és védőhálóval ellátott sportpálya.

– A célunk egyebek mellett az volt, hogy az ifjúsági korosztály felé is nyissunk. Fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok idejének eltöltését próbáljuk meg kicsit gazdagítani, hogy kimozduljanak az otthoni időtöltésekből és kicsit félretegyék a digitális világot. A cél az volt, hogy adjunk lehetőséget egy új sportág megismerésére a településen. Tavasszal elkezdjük az építést és bízom benne, hogy nyáron a streetball pályát birtokba tudják venni a település lakosai – közölte a polgármester.

Az óvodai tornaterem még idén elkészülhet

Jelenleg még egy nagyobb projekt van folyamatban a településen, amely egy óvodai tornaterem megépítését foglalja magában. A projekt a TOP Plusz  kiíráson elnyert 112 millió forint összegű támogatásból valósul meg.

– Bár van nemzetközi méretű sportcsarnokunk itt Bácsbokodon, de a kicsi gyermekek átkísérése egyrészt gondot jelent, másrészt az általános iskolás testnevelés órákkal is ütközhetnek az óvodai foglalkozások, ezért döntöttünk úgy, hogy építünk egy óvodai tornatermet. A tervek és az építési engedély már a birtokunkban van. Reményeink szerint az új óvodai tornaterem átadására még ebben az évben sor kerül – mondta Kovács László.

 

Forrás: BAON
Fotó: Márton Anna