Örökös pásztorok a Bakonyban, Balaton-felvidéken

majort
2021. 04. 28., sze – 14:52

Cikkemnek aktualitást ad a Szent György-nap (április 24.) és az a szomorú tény, hogy az elmúlt hetekben két bakonyi-, Balaton-felvidéki örökös pásztort is elkísérték utolsó útjára. 


A sokáig elfelejtődött a bakonyi-balatoni pásztorvilág, pedig még mindig él.  Mai napig a térségben több helyen legeltetnek pásztorok, mint például Sáska, Köveskál, Dörgicse, Tótvázsony, Lovas, Hegyesd környékén. De nagyon fontos lenne, hogy a fiatalabb generáció is nyitottabbá váljon erre a fajta életmódra, mert ez nem csupán egy szakma vagy mesterség, ez egész életmódot kíván. 


Éppen ezért és ebből a szempontból nagyon fontos a tudásátadás. Maguk a pásztorok és a mesterség iránt érdeklődő gazdálkodók (Varga Antal, Zöldág Lovasudvar, Olaszfalu és Márrfy Bence, Márffy Ház, Lovas) kezdtek el találkozókat szervezni, hogy megerősítsék és tovább éltessék  a pásztortudást , a hagyományokat, kapcsolatokat és a barátságokat. Az egy évben több alkalommal megtartott, elsősorban baráti hangulatú szakmai és hagyományőrző rendezvényeket több éven keresztül a Hunyadi Hagyományőrző Egyesület szerveztet, melyet az utóbbi években Szabó Csaba tapolcai néptánc tanár, és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vett át.


2016-ban meghívásunkra Borbás Marcsi, az egyik Gasztroangyal műsorban a térség pásztorait és fás legelőinek gasztronómiai értékeit mutatta be. 2019-ben adták át első alkalommal  a Bakony-Balaton Örökös Pásztora elismerést. Reméljük, hogy ez a pásztorság tágabb társadalmi elismeréséhez is hozzájárul a térségben és az egész országban. Sok ember máig azt gondolja, hogy a kizárólag “puszta-party”-ról ismert cifra kalapos ember a pásztor, aki a turisták miatt van ott, pedig gazdaságilag és természetvédelmi szempontból is nagyon fontos tevékenységet végez akkor is, amikor úgy tűnik, hogy csak a botját támasztja. Például ekkor ellenőrzi a nyáj egészségi állapotát, értékeli a gyepet, legeltetési stratégiát alkot.


A Bakony és a Balaton-felvidék örökös pásztorai: Bartalos János (Szentgál, Nyirád), néhai Bende István (Dörgicse – a család viszi tovább az örökséget), néhai id. Lákics János (Börgöndpuszta), Sümegi József (Kővágóörs, Káli-medence), Molnár József (Nagyesztergár), Németh Antal (Olaszfalu). A pásztorok nyáron több rendezvényen, programon is tervezik részvételüket és számos neves hagyományőrző szervezettől, személytől (pl. Agócs Gergely) kaptak meghívást szakmai jeles napokra. Többüknél elmondható, hogy a család viszi tovább a jószágtartást, a pásztorkodás tudását. Az örökös pásztorok és „mentoruk”, Szabó Csaba folyamatosan kapcsolatban vannak a Bakony és a Balaton-felvidék juhászaival, csordásaival, és akit munkássága, tudása és tudásátadási képessége, hozzáállása alapján úgy ítélnek meg, azt a jövőben meghívják az örökös pásztorok sorai közé. Jó hír, hogy a Balaton-felvidéki Nagyvázsony férfi csordaközössége idén nyártól pásztort fogad a kárpáti borzderes szarvasmarha-állomány mellé. 

Forrás: Fábry Szabolcs János, Veszprém megyei területi felelős